Dönci-emlékkoncert a Gödörben

Zene


DenesJozsefDonci_3fm.jpg
Dénes József Dönci

(MTI) - A koncerten, amelyet Dénes József családjának megsegítésére szerveztek, nagyon sokan fellépnek azok közül, akik az elmúlt több mint negyed évszázad során együtt zenéltek vele. Ott lesz a Gödörben többek között az Európa Kiadót 1981-ben vele alapító Menyhárt Jenő, a Víg Mihály által vezetett Balaton, utolsó zenekara, a Lidérc, az Ági és a Fiúk, a Vidámpark, az ef Zámbó Happy Dead Band, Peter Ogi, a Spions egykori tagja és mások.

   
A Lidérc énekes-szövegírója, Legát Tibor elmondta: közelebbről csak tavaly ismerte meg Döncit, és bár "nagy tettei korábbiak voltak", kiszámíthatatlan hangulatától függetlenül nagyon fontos inspirációt jelentett a zenekar számára. (Dénes József és a Lidérc együttműködése tavaly augusztustól idén márciusig tartott.) "A dalokat Dönci rázta gatyába, hangszerelte, én csak a szövegeimet hoztam, meg azt, mit akarok énekelni" - emlékezett az utolsó néhány hónapos időszakra a Kézi Chopin egykori frontembere. Legát Tibor elmondta: a Döncivel közösen szerzett dalok továbbra is műsoron maradnak a Lidérc koncertjein, bár nélküle mindenképpen más úton járnak majd.
   
2008. augusztus 22. 21:00 Gödör Klub - Dönci Emlékkoncert:: Kelet-Nyugat, Ági és Fiúk, Lidérc (Legát Tibor és Barátai), Balaton, Vidámpark, Malacka és a Tahó, ef Zámbó Happy Dead Band, Pluto, Sajnos Batár, Bodriszatva, Menyhárt Jenő és Barátai, és még sokan mások