Drum and bass fejesek kenguruföldről

Zene

Nem egy másik bolygóról, mindössze a másik földtekéről érkezett a drum and bass jelenlegi legnagyobb sikersztorija, a Pendulum. A kenguruk és koalák földjén három fiatal 2003-ban kiadta a Vault című kislemezt, mely örökös helyet bérelt a DJ-táskákban és első helyezett lett számos közönségszavazáson is. A Rob Swire, Gareth McGrillen és Paul Harding alkotta trió ezután Londonba tette át székhelyét és exkluzív szerződést kötött a Fresh és Adam F vezette Breakbeat Kaos kiadóval, ahol a mindenki által jól ismert partihimnusz, a trance-be hajló Another Planet is megjelent 2004-ben.

A trióra oly jellemző bombasztikus hangzást ültették át két klasszikusba is. Bátran nyúltak Ed Rush és Optical örökbecsű Bacteriájához és odatették a "dögöt" Fresh epikus Submarinesába is. Saját szerzeményeiket a kiváló hangmérnöki munka mellett a kemény, de mégis fülbemászó, sokszor trance elemeket felvonultató hangzás jellemzi, de kísérleteznek a drum and bass tempónál lassabb breakbeatekkel is, például a Freestylersszel közösen a Fasten Your Seatbelt esetében.

2005 nyarán megjelent a csapat első nagylemeze, a Hold Your Colour, amelyről a Slam című szám komikus klipjét az MTV is rendszeresen játszotta. A csapat a toplisták csúcsát mégsem ezzel a szerzeménnyel járta meg, hanem a Prodigynek készített Voodoo People remixszel.

A Pendulum olyannyira sikeres, hogy miután bejelentették, elhagynák a Breakbeat Kaost, az öt legnagyobb kiadó kereste kegyeiket. A versengésből a Warner került ki győztesen. A következő Pendulum-nagylemez, amely a tervek szerint 2008-ban esedékes, már itt jelenik meg.

(2007. október 13., 22:00 Bed Club - Pendulum 'n' MC Verse , Palotai, Sizenine 'n' Bal, ib.su, Chris.su 'n' SKC visual: Urbanizer)