M.I.A. eddig bírta a nyugdíjas életet

Zene

M.I.A.

M.I.A. a nyár elején lemondta brit turnéjét, s a Bonnaroo fesztiválon adott koncertjén azzal búcsúzott a közönségtől, hogy ezzel a fellépéssel lezártnak tekinti karrierjét, soha többet nem áll ismét színpadra. A popzenétől való teljes visszavonulás azonban nem tartott sokáig, az énekesnő legfrissebb interjújában kijelentette: már tervezi az újabb lemezét.  

"Az volt az utolsó fellépésem, azóta sem volt több. Akkor befejeztem a turnét, és nem is akartam már a zenével foglalkozni, boldog voltam, hogy végre magam mögött hagyom az egészet. A Paper Planes című számom sikere azonban folytatásra ösztönzött, és úgy döntöttem, hogy még egy lemezt elkészítek" - nyilatkozta az énekesnő.