Egy évig dolgozott együtt a Led Zeppelin

Zene

Miután a Led Zeppelin 2007-ben fellépett a londoni O2 Arenában, a tagság háromnegyede úgy döntött, szívesen zenélne továbbra is együtt. Robert Plant azonban nem lelkesedett az ötletért, és végül úgy határozott, ő inkább kimarad a folytatásból. A londoni koncerten fellépő másik három tag (Jimmy Page John Paul Jones, valamint a néhai John Bonham fia, Jason Bonham) viszont komolyan vette a munkát, és egy egész éven keresztül dolgozott a visszatérésen. Mint kiderült, fölöslegesen.

"Egy évet végigdolgoztunk, új számokat írtunk, és próbáltunk. Imádtam Jimmyvel és John Paullal együtt dolgozni, nagy élmény volt. Végül azonban úgy döntöttünk, itt az ideje továbblépni" - mondta Bonham, aki nem volt hajlandó elárulni, kivel helyettesítették Robert Plantet, de megerősítette: találtak egy énekest, aki végig velük dolgozott.