Egyedül nem ment Ausztráliában Christina Aguileranak?

Zene

Christina Aguilera lassan kénytelen lesz megerősíteni azokat a pletykákat, miszerint a negyedik hónapban van. Már csak azért is, mert nem valószínű, hogy olyan sokan elhiszik majd neki, hogy azért kellett lemondania az ausztráliai turnét, mert influenzás lett. Vagy ha ez így is van, a bulvársajtó azt fogja találgatni, hogy a betegség csak még egy lapáttal rátett a legyengült szervezetre, amit a folytonos fellépések csak még jobban kiszipolyoznak.

A médiába először január környékén betüremkedő "Christina Aguilera terhes" szalagcím legutóbb múlt hét szombaton tűnt fel újra, mivel az énekesnő egy nappal korábban összeesett Back To Basics világkörüli turnéjának melbourne-i előadásán. A bulvármédiát művelők persze igazolva látták korábbi állításukat, azaz, hogy a sztár gyermeket hord a szíve alatt, sőt már a negyedik hónapban jár.

A hivatalos közlemény persze egész mással magyarázta az énekesnő színpad mögötti rosszullétét, légzési nehézségekre hivatkozott, amit állítólag influenza okozott. A tényeket műfajából adódóan igen gyakran sajátosan értelmező The Sun azt is tudni vélte, hogy Aguilera ugyan megpróbálta végigénekelni a koncertet, de kénytelen volt kihagyni dalokat, a ráadást követelő tapsviharra pedig már nem is tudott kijönni a színpadra. Az orvosok azt tanácsolták neki, hogy pihenje át a szombat-vasárnapot is, így a korábban betervezett három melbourne-i koncertjéből csak egyet tudott megtartani a később a rajongók bocsánatáért esdeklő művésznő.

Egyes értesülések szerint az Aguilera menedzsmentje csak a megfelelő alkalmat és sajtófelületet várja, hogy bejelentse, amit már nagyon-nagyon sokan tényként kezelnek, Jordan Bratman apa lesz.