Még egyeztetnek a jegyzővel a Budapest Parkról

Zene

 

(MTI) - A felvetődött észrevételek, körülmények és kifogások rendezésére a felek hétfőn folytatják a hatóságokkal az egyeztetéseket, remélhetőleg ekkorra sikerül minden kérdést megnyugtatóan lezárni - olvasható a szervezők közleményében. Mint írták, a mostani nyitó hétvégén a Park részlegesen nyithat meg.

 
A főváros tulajdonában lévő, a Soroksári út közlekedési csomópontjában, a Rákóczi híd melletti területén lévő Parknak egyelőre csak két kis helyszínét, a zártkörű klubot és az underground és elektronikus zenei műfajok fedett helyszínét nyitják meg a közönség számára, ahova a látogatókat legfeljebb ezer főig engedhetik be. Az eredetileg péntek estére tervezett Kowalsky meg a Vega koncertet a kisebb helyszínen megtartják, a szombati SlamPoetry verseny és a Hungarian Live Hip-Hop and SlamAll-Stars koncert elmarad.
 
A nyitóhétvége nagyszínpadi koncertjeire megvásárolt jegyek a kisebb helyszínekre is érvényesek lesznek, vagy a Park jegypénztárában 15 napon belül visszaválthatók. Mint írták, "a Budapest Park életre hívói sajnálattal tapasztalták, hogy a Fővárosi Önkormányzat töretlen támogatása mellett a IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatával az előkészületek ideje alatt kialakított együttműködés légkörét a nyitás előtti pillanatokban félreértések árnyékolták be".
 
Nagy Hajnalka ferencvárosi jegyző csütörtökön azt mondta, hogy több aggály is felvetődött a Budapest Park működésével kapcsolatban, az engedélyeztetési eljárások pedig még folyamatban vannak. Mint kifejtette, a fővárosi és az ennek alapján készült kerületi szabályozási terv az ingatlanra 400 férőhelyes P+R parkoló kialakítását írja elő, ez pedig nem építési engedélyhez kötött eljárásban is érvényes, nincs lehetőség a tervtől eltérő hasznosításra. A közlemény szerint a főépítészi állásfoglalásról a kérelmezőt is értesítették.
 
A tájékoztatás szerint a rendőrség szakhatósági nyilatkozata köz- és közlekedésbiztonsági szempontból is aggályosnak tartja a rendezvényhelyszínt, közvetlen parkolási lehetőség hiányában a gépjárművek megállása veszélyeztetheti az érintett útszakaszokon közlekedők biztonságát. A jegyző kiemelte: az állásfoglalások birtokában jogszerűen legkésőbb május 29-ig kell döntést hozni az ügyben.
 
A Park pénteki közleménye szerint péntek délelőtt a ferencvárosi önkormányzat jegyzője lehetőséget adott a Park szervezőinek a személyes egyeztetésre, amelyen kölcsönösen közeledtek egymáshoz az álláspontok. A megbeszélésen kiderült, hogy a jegyzői hivatalhoz az eljárás során további dokumentációt is benyújtottak, amelynek vizsgálata a határozathozatalhoz szükséges, és az engedélykiadás határidejét időközben meghosszabbították.
 
A Budapest Park a tervezett nyitónapon, csütörtökön csak részlegesen nyithatott meg, a helyszínen egyelőre nem lehet nagyrendezvényeket tartani a IX. kerületi jegyző ellenjegyzésének hiányában.
 
Halász Péter programszervező korábban elmondta, hogy a terveik szerint az öt rendezvényhelyszín sokszínű zenei programjában elektronikus, tánc-, retró- és underground produkciók egyaránt szerepelnek. Beszámolója szerint a közönséget alternatív színházi és táncszínházi előadások, művészeti vásárok és családi rendezvények, civil programok is várják majd.