Egyre több város csatlakozik a magyar dal napjához

Zene

(MTI) - A negyedik alkalommal megrendezett magyar dal napja sajtótájékoztatóján Presser Gábor, a programsorozat megálmodója elmondta, idén is több új helyszín, sok új dal, ezáltal új szerzők, előadók is bekerülnek a körforgásba.
    

Mint Presser Gábor kiemelte, a 2010-ben bevezetett magyar dal fővárosa címre tavaly még csak két-három pályázó volt, idén már nyolc. "Azok, akik most úgymond elvesztették a pályázatot, Szombathely, Százhalombatta vagy Eger, a tavalyi, fantasztikusan teljesítő főváros, szinte mind velünk maradtak, és tervezik a színpadaikat. Úgy tűnik, ez a kezdeményezés tényleg elkezdett működni, kicsit közügy lett, pedig nincs benne hivatal, nem állami rendezvény" - fogalmazott.
    
Az országos rendezvénysorozat 2011-ben szeretne az eddigieknél több figyelmet fordítani a dalszerzőkre. Bródy János emlékeztetett arra, hogy a hallgatók többnyire az előadókról tudnak, a dalok szerzői sokszor ismeretlenek maradnak a nagyközönség előtt. "Pedig nagyszerű dalszerzőink vannak" - hangsúlyozta. Beszámolója szerint ezért arra buzdítják a koncertek szervezőit, hogy minél több helyen mondják be, ki írta az elhangzó dalt, ezzel is apró gesztust téve a szerzőknek.
    
Más szempontból hívja fel a figyelmet az alkotók fontosságára a magyar dal napjához együttműködőként csatlakozó Pro Art - Szövetség a Szerzői Jogokért. A szerezet vezetői, Szűts László és Horváth Péter bejelentették: a VOLT fesztiválon elindult Kösz! kampányt a magyar dal napja helyszínein is folytatják, hogy elültessék az emberek tudatában: ne csak elvegyék, hanem vegyék is meg a zenét.
    
A 2011-es magyar dal napjára eddig nyolc vidéki település és tucatnyi fővárosi helyszín jelentkezett, a szervezők azonban hangsúlyozták, még várják további városok és helyszínek csatlakozását.
    
Nyíregyházán, a magyar dal idei fővárosában a magyar zene méltatása mellett az integráció fontosságára kívánják felhívni a figyelmet, így például fogyatékossággal élő művészek, művészeti csoportok produkciói is helyet kapnak a színpadi programok között. A nyíregyházi rendezvény egyik különlegessége lesz majd az a nagyszabású koncert, amelyet a helyi büntetés-végrehajtási intézet udvarán rendeznek, de a városba látogatók Karácsony Jánost, Caramelt, a Ghymes zenekart, valamint a Cantemus kórust is hallhatják majd.
    
Vidéken eddig Szombathely, Eger, Salgótarján, Zalaegerszeg, egy kis Heves megyei falu, Boldog jelezte részvételét, valamint új helyszínként Pécs és Százhalombatta is csatlakozott a magyar dal napjához.
    
Budapesten többek között a Gödör Klub, a Kobuci Kert, a Bem Rockpart, a Budapest Jazz Klub, az Óbudai Társaskör és a Vígszínház ad helyet a fesztivál programjainak, míg a Római-partról egy nótahajó indul útnak. Idén is közlekedik a Dallamos Villamos: szeptember 4-én és 11-én tehetséges, feltörekvő zenekarok szórakoztatják a 4-es, illetve újdonságként a 2-es villamos közönségét.
    
Mint Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a magyar dal napjának költségvetése várhatóan 32 millió forint körül alakul, ebből 15 milliót főszponzorként egy nagy pénzintézet áll, a Nemzeti Kulturális Alap pedig 1,2 millió forinttal támogatja a programsorozatot pályázati keretéből.