Egyre többen lépnek a digitális zenepiacra - nagy tervek a Google-nél

Zene

Miközben az Apple új, Ping nevű zenei témájú szociális hálózatával a Twitter és a Facebook közönségét igyekszik megnyerni magának, addig mások a digitális zenei piac első számú cégének vezető pozíciójára áhítoznak. A Sony nemrégiben jelentette be Music Unlimited nevű digitális zenei szolgáltatását, most pedig a Google jelezte, hogy beszáll a piacra, és saját digitális zeneboltot, valamint zenetár szolgáltatást indít. Ez utóbbi lehetővé tenné, hogy a felhasználók a világon bárhonnan elérjék zeneszámaikat, ahol internet elérhető.  

A Google egyelőre nem állapodott meg egyetlen jelentős kiadóval sem, de a zeneipar a hírek szerint nagy várakozással tekint az óriáscég piacra lépésére, mert a lemezcégeknek egyre kevésbé tetszik az Apple-tulajdonú iTunes szinte teljes monopolhelyzete. Az egyik lemezcég igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a szakma már régóta várja az Apple erős konkurenciájának színre lépését, mert a versengés mindenképpen jót tesz a zeneiparnak. 

A Google ígérete szerint karácsony előtt indítja útjára szolgáltatásait.