Az EN - a szlovén Laibach mellett - a kortárs elektronikus zenék keményebb vonalának alapvető és megkerülhetetlen alapzenekara, és legjelentősebb inspirálója a Nine Inch Nails fémjelezte elektro-metálnak vagy a Rammstein által bravúrosan kommercializált ipari rocknak.
Az Einstürzende Neubauten története az 1970-es évek végén kezdődött, amikor Blixa Bargeld és az Egyesült Államokból Németországba települt N. U. Unruh performance-csoportot alakított. Korai akcióik után Beate Bartel és Gudrun Gut ütősökkel kiegészülve alakult meg a tulajdonképpeni Einstürzende Neubauten. A zenekar klasszikus felállása 1983-ban alakult ki, amikor F. M. Einheit, Alexander Hacke és Mark Chung csatlakozott az együtteshez. A Nick Cave vezette The Birthday Party angliai turnéjának előzenekaraként gyorsan nagy ismertségre tettek szert, és a korai szerzeményekhez képest hagyományosabbnak mondható Zeichnungen des Patienten album jelentős kritikai sikert aratott.
Az Einstürzende Neubauten (magyarul: Lerombolandó Új Épületek) korai munkásságára a legszélsőségesebb zajzene volt jellemző. A zenészek - az együttes nevében is megjelenő rombolás avantgárd gesztusával - főleg a klasszikus dalformát bombázták szét formailag és a hangszerhasználat szempontjából egyaránt. Zenei eszköztárukba elsősorban különböző csövek, fémtárgyak, motoros fűrész, kompresszor és hasonlók tartoztak - és tartoznak ma is. Teljes mértékben szakítottak a hagyományos verzé-refrén felépítésű dalformával, az ipari tárgyakon ütött masszív ritmust szaggatott kiabálás tarkítja és a legkülönbözőbb indusztriális zajok kísérik. Mindez különösen koncertkörülmények között vált hihetetlenül szuggesztív hatásúvá.
A nyolcvanas évek második felétől azonban fokozatos csendesedés és klasszicizálódás jellemzi a zenekart. Egyre többet használnak szintetizátort - például a vonósszólamok előállítására - sőt, olyan klasszikus hangszerek is megjelennek, mint a gitár és basszusgitár. Az 1989-es, legendás borítójú (élvező lovat ábrázoló) Haus der Lüge például rengeteg rokon vonást mutat a Nine Inch Nails ugyanabban az évben megjelent Pretty Hate Machine-jével. A szépséges és nagy ívű Silence Is Sexy vagy a kissé didaktikus filmzenelemez, a Berlin Babylon, illetve a tavalyi Perpetuum Mobile pedig már végleges visszatérést jelent a hagyományos formákhoz - mélységeik végképp nem a rombolás bűvöletében, hanem a finom hangulatokban és hangulatváltásokban, Bargeld német-angol szövegeinek szépségében, és a lenyűgözően összetett hangképekben keresendők.
