Az életéről énekel Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra Balatonfüreden

Zene

A művészházaspár úgy gondolta, összeszedi azokat a dalokat, amelyek életük egy-egy fontos eseményéhez, pillanatához, gyerekkorukhoz kötődnek.

? Van 5-6 olyan dal, amelyet már úgymond elvár tőlünk a közönség, ehhez kerestünk olyanokat, amelyek passzolnak hozzájuk és a musicalszerető közönség is kedvel. Így került a műsorba többek között Katona Klári, V? Moto Rock, Hungária és Neoton is. A koncerten a saját életünket meghatározó dalokat énekeljük el, melyek között szerepelnek olyanok, amelyeket szüleinktől kaptunk útravalóul, hiszen mindketten zeneszerető családból származunk. Bizonyos élethelyzetekről eszünkbe jutnak és jutottak dalok, ezek csendülnek fel augusztus 4-én Balatonfüreden ? mondta Bereczki Zoltán.
 
A musical duett koncertekhez képest ennek szélesebbek a műfaji határai, Szinetár Dóra például egy Piaf-sanzont is előad majd.
 
? Régebben anyukámmal sokszor elmentem a fellépésére, ő szokott sanzonokat előadni, amelyeket nagyon megszerettem. A jövőre bemutatandó Edit és Marlene kapcsán pedig az én életembe is bekerült Edit Piaf. Ezen kívül fogunk énekelni Máté Pétertől is, aki pedig Zoli gyerekkorát határozta meg. A dal a Papp László Sportarénában már elhangzott, ahol a technikának köszönhetően Zoli Máté Péterrel énekelte a dalt, most azonban velem adja elő, augusztusban pedig az énekes tiszteletére rendezett emlékkoncerten is elénekeljük a Margitszigeten ? folytatta Szinetár Dóra.
 
A művészek a már ismert slágerek mellett saját dalaik közül is előadnak párat, például Bereczki Zoltán szólólemezéről, az Álomképről hallhatják majd az eredetileg Tóth Gabival felénekelt duettet, A holnap másé márt, ezúttal azonban Szinetár Dóra lesz a partner. A művészeken kívül persze a zenekar is lelkesen készül a koncertre, Csiszár Ferenc zenekarvezetővel együtt.
 
Mivel a házaspár rajong a Disney-musicalekért, mesékért, ezúttal sem maradhat ki egy új rajzfilmsláger a műsorból, így az Aladdin, a Tarzan és A Szépség és a Szörnyeteg után most az Egyiptom hercegéből adják elő Whitney Houston és Mariah Carey duettjét, a When you believe magyar változatát, amelynek szövegét Orbán Tamás írta. A szövegírónak más dala is elhangzik a koncerten, többek között A szerelem él, amely a Duett albumon már hallható volt. ? Ez új utat nyit abba az irányba, amelyet az Ajándékkal megpróbáltunk elkezdeni. A szerzők Szabó Zé, Sebastian Armand, illetve Johnny K. Palmer, aki az eredeti szöveget írta. Egy új élet új dala ez? ? mondta Bereczki Zoltán.
 
Az alapvetően duettekből álló műsorban két-két szólószámot is hallhatnak majd a nézők, Szinetár Dóra a Padam mellett egy olyan musical-slágert is előad, amelyet körülbelül tíz éve énekelt utoljára, és már azelőtt is nagyon szerette, mielőtt eljátszhatta a szerepet.
 
? Ehhez a darabhoz kapcsolódik megismerkedésünk Zolival, de ettől függetlenül is nagyon kedves számomra, ha valaki szereti a musicaleket, akkor ez is tetszeni fog neki ? árulta el Dóra.
 
Bereczki Zoltán is két szólóval készül a koncertre, az egyik nem meglepő módon egy Michael Jackson-medley, amelyet szinte már elvárnak tőle, a másik pedig egy olyan dal, amelyet már ezerféleképpen feldolgoztak, a címe Song for you, a műsorban azonban magyarul fog elhangzani.
 
A koncert a balatonfüredi Balaton Szabadidő és Konferencia Központ szabadtéri színpadán lesz augusztus 4-én, szombaton 21 órától.