Elhunyt Norman Whitfield

Zene

(MTI) - Norman Whitfield fél évszázadot töltött el a zene világában. Amellett, hogy dalok szerzője volt és segítette azok végső formáját kialakítani, ő maga is zenélt, elsősorban billentyűs hangszereken. Olyan szerzemények fűződnek a nevéhez, mint az eredetileg a Gladys Knight és a Pips által énekelt I Heard It Through the Grapevine, amelyet éppen 40 évvel ezelőtt Marvin Gaye vitt sikerre.  
 

normanwhitfield.jpg
Norman Whitfield

Whitfield az alkotója a legendás Temptations együttes Papa Was a Rollin Stone című dalának, amelyért Grammy-díjat is kapott 1973-ban. A csapat neki köszönhetően került a soul műfaj élvonalába. Whitfield a hagyományos soulzenét pszichedelikus ízekkel gazdagította.

 
A New Yorkban, Harlemben 1943. június 30-án született Whitfield több mint egy évtizeden át dolgozott a Motown lemezkiadónál, majd a hetvenes évek elején megalakította a Whitfield Recordst. Ennek az időszaknak a legnagyobb sikere a Rose Royce együttes Car Wash című dala, amely 1977-ben vezette a Billboard 100-as listáját, 1976-ban pedig Grammy-díjas lett. Whitfield szerzőtársa hosszú időn át Barrett Strong volt, együtt kerültek be a dalszerzők halhatatlanjai közé 2004-ben.
 
"Norman Whitfield az egyik legtermékenyebb dalszerző és a legnagyobb munkabírású lemezproducer volt, akit valaha ismertem. Zenéjén keresztül örökké élni fog" - méltatta őt a műfaj egyik nagyja, Smokey Robinson énekes.