Éliás Jr. - Jól Vagyok hamarosan a boltokban

Zene

A művész hosszas zenei tanulmányok után a 90'-es évek elején tűnt fel a magyar popvilágban. Kezdetben klubzenekarokban játszott - Horizont, Let's go, Éliás project - majd tehetségét külföldön is kamatoztatta. Többek között Rómában, Barcelonában, Liverpoolban és Németországban is hallhatta a közönség.

A hazatérést tanulással folytatta, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz - ének szakán diplomázott 2003-ban, Berki Tamás, Holczer Irma - tanárok növendékeként. Tehetségének elismeréseként felkérést kapott az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola jazz - ének szakának vezetésére, főiskolai tanárok közreműködésével.

2006-ban Gerdesits Ferenc operaénekes közbenjárásával Gundel Művészeti díjat kapott. A magyar klubélet egyik meghatározó egyénisége, akinek az alábbi saját zenekarai vannak : Vendégművészként énekelt különböző zenekarokban és előadókkal, mint például a Budapest Jazz Orchestra, Jazzpression, Pély Barnabás, Földvár Gergő, Gáspár Laci, Váci Eszter, Frank Zappa emlékzenekar, Takács Tamás, Fekete Jenő, Jackie Orszánszky, Cool Miners. Ezenkívül egy műsorban szerepelt Frank Sinatra jr. és Nancy Sinatraval.

Színházi vendégszereplései (Fiatalok Színháza, Vörösmarty Színház Székesfehérvár) mellett még zeneszerzéssel, hangszereléssel, zenei producerkedéssel, dalszövegírással is foglalkozik. 2005 - 2006-banő volt a Megasztár tehetségkutató verseny énekeseinek felkészítő énektanára.

Éliás Jr. első szóló lemeze, amelyről az első slágert, a Jól Vagyok című számot már játsszák a rádiók, március végén a boltokban.