Éliás Jr. megasztárjaival mutatja be nagylemezét

Zene

Póka Angéla

A meglepetésbe azonban kénytelenek voltak bevonni a képzett zenészt is, hiszen egy közös produkciót szeretnének vele együtt előadni a Kaméleon Klub színpadán. Rúzsa Magdi, Póka Angéla, Caramel és Palcsó Tamás is énekel október 18-án Éliás Jr. lemezbemutató koncertjén. A Jól vagyok! című album premierjén igazi örömzenélés várható, hiszen az említett énekeseken kívül bárki mikrofont ragadhat az énekes tehetségkutató verseny döntősei közül, hogy ezzel is kifejezze énektanára iránti tiszteletét.

Éliás Jr. új lemezével kíván igazán kitörni a háttérből. Eddig őt a megasztárosok énektanáraként könyvelte el az ország, annak ellenére is, hogy már gyermekkora óta kifejezetten zenei képzettségének fejlesztésével foglalkozik. Mint arról írtunk már, hosszas zenei tanulmányok után a '90-es évek elején tűnt fel a magyar popszakmában. Kezdetben klubzenekarokban játszott (Horizont, Let's go, Éliás project), majd külföldre utazott, hogy tehetségét a határainkon túl is kamatoztassa. Koncertezett egyebek között Rómában, Barcelonában, Liverpoolban és Németországban. A külföldi sikerek ellenére szíve hazahúzta, így visszatért Magyarországra és folytatta zenei tanulmányait.

Éliás Jr. mára a magyar klubélet egyik meghatározó egyéniségévé vált. Saját zenekaraival - Éliás Jr. és zenekara, Very Bite Orchestra, Jazzmoments - garantáltan remek hangulatú koncerteken szórakoztatja a nagyérdeműt.

2007. október 18., 21:00 Kaméleon Café - Éliás Jr. lemezbemutató koncert, közreműködik: Molnár Ferenc Caramel, Póka Angéla, Rúzsa Magdolna, Palcsó Tamás