Az R.E.M. előtt tisztelegnek a pályatársak

Zene

Az R.E.M. a nyolcvanas évek elején vált az amerikai underground popzenei mozgalom egyik vezető zenekarává, és azóta is jelentős népszerűségnek örvend világszerte. Az együttes tisztelői között sok ma is aktív előadót találunk, akik március 11-én a New York-i Carnegie Hallban tisztelegnek Michael Stipe-ék zenei munkássága előtt, és egy R.E.M.-dalokból összeállított koncertet adnak elő. 

Az R.E.M. számait olyan neves zenészek játsszák el, mint Patti Smith, Bob Mould, Glen Hansard, Kimya Dawson, vagy az est házigazdája, a Calexico. Az este teljes bevételét olyan alapítványok kapják meg, amelyek a szegény fiatalok zenei tanulmányait segíti az Egyesült Államokban. Korábban négy hasonló jótékonysági koncertet rendeztek a sorozat keretében, ezt megelőzően Elton John, Bob Dylan, Bruce Springsteen és Joni Mitchell dalaival állt közönség elé egy-egy zenészválogatott.