Elton John: "nem jutnék tovább az X Factorban"

Zene

 

(MTI) - Az énekes világsztár a Radio Times című, a celebvilággal is bőséges terjedelemben foglalkozó brit tévé- és rádióújságnak kijelentette: nem lelkes rajongója a tehetségkutató sorozatoknak. "Én sem jutottam volna messzire, ha valamelyikben indultam volna... Egyébként sem akarok a tévében szerepelni, mert a televízió mára unalmassá, bénítóan agyzsibbasztóvá vált" - fakadt ki Sir Elton.
    A veterán rocker véleménye szerint az ilyen tehetségkutató műsorokból nem feltétlenül lehet tartós karriert építeni. Sir Elton arra figyelmeztette a versenyzőket, hogy ha meg is nyerik a vetélkedőt, pályafutásuk "egyik napról a másikra" véget érhet - ehhez elég egyetlen, nem túl sikeres album.
    A sikeressé válás nehézségeit saját példájával igyekezett alátámasztani, mondván: 17 évesen már együttesben zenélt, aztán dalszerző lett, de az első sikerek "csak hat év kemény gályázás és csalódások sora" után jöttek.
    A szupersztár mindenekelőtt arra inti az indulókat, hogy igyekezzenek saját dalokkal érvényesülni, mert így nincsenek kiszolgáltatva senkinek. "A mai dalszerzők borzalmasak, ezért hangzik minden egyformán. A kortárs pop nem igazán magával ragadó" - fejtette ki lesújtó véleményét ifjú kollégáiról Sir Elton John.
    Az énekes ezt a véleményét nem először hangoztatja.
    A brit X Factor tavalyi sorozatában egy napot az ő munkásságának szenteltek a szervezők, arra kérve az indulókat, hogy Sir Elton valamelyik dalát énekeljék. Amikor azonban annak idején a véleményét kérdezték erről, kijelentette, hogy "így nem lehet tehetségekre bukkanni... Új dalszerzőket akarok hallani, olyanokat, akik saját anyaggal állnak elő, és nem csupán az én számaimat éneklik hétről hétre".