Ember az embertelenségben - interjú Don Cheadle-vel

Zene

A főszereplő, a Paul Rusesabagina-t alakító Don Cheadle, kiemelkedő teljesítményt nyújt ebben a figyelemre méltó és megrázó igaz történetben, melynek középpontjában egy olyan ember bátorsága áll, aki szembe mert szállni az 1994-es ruandai összecsapás barbár kegyetlenségével. A történetben további főszerepeket játszó Sophie Okonedo, Nick Nolte és Joaquin Phoenix alakításának is köszönhető hogy "ez a film képes megváltoztatni a világot" (Joel Siegel, "Good Morning America").

A film szeptember 29-i hazai premierjének apropójából közöljük Rebecca Murray által készített interjú részletét, amelyben a szállodaigazgatót alakító Cheadle beszél többek közt magáról a filmről, annak üzenetéről, rá gyakorolt hatásáról.

Mit üzenne azoknak a mozibajáróknak, akik azt gondolhatják, hogy a Hotel Ruanda hanghordozásában, tónusában olyan, mint Spielberg Schindler listája és harcedzettnek kell lenni megtekintéséhez?

Azt mondanám, hogy film PG-13-as "osztályzása" jól rávilágít arra, hogy nem lehet a két filmet egy kalap alá venni. A Hotel Ruandában ugyanis nincsen direktben ábrázolva az erőszak. Az tény, hogy nekünk is az MPAA (Amerikai Mozgókép Szövetség) testülete "elé kellett járulnunk" és meg kellett vívnunk saját harcunkat, hogy ugyan már változtassák meg azt az "ítéletüket", hogy R-es kategóriába sorolják a filmet. Ugyanis a Hotel Ruanda esetében nem lehetett azokat a szokásos petárdákat durrogtatni, hogy, sok benne az erőszak, tele van szexjelenettel, csúnyán beszélnek benne. Egyikről sincs szó. Egyedül egy karakter használja azt a bizonyos f... betűvel kezdődő szót, és azt is csak egyszer. Az osztályozó testületnek így nem maradt más érve, mint, hogy a film "általános hatásával" érveljen, amely nem egy elfogadható magyarázat. És végül, ez egy nagyon felemelő történet, egy love story. Emellett egy thriller, de ténylegesen a szerelemről van benne szó. Egy emberről szól, aki kitart a jó ügy mellett, amely győzedelmeskedik a rossz felett.

Sokan kétkedve fogadják az olyan alkotásokat, amelyek direkt üzenetet fogalmaznak meg.

Én sem szeretem az ilyesfajta mozikat, amelyek megpróbálnak valamit beletuszkolni az ember fejébe, amelyek "térítenek" és megmondják, hogyan is kéne érezni magad. Nem gondolom azt, hogy a Hotel Ruanda ilyen film lenne. Bizonyos eseményekről mesél, amelyek megtörténtek akkoriban. Azt fogad el belőle az ember, amit elfogad. De azt hiszem, hogy a Hotel Ruanda igen embertpróbáló darab.

Miért akarta annyira elkészíteni ezt a filmet? Mennyire volt tisztában azzal, hogy mi történt akkoriban Ruandában?

Csak felületesen tudtam valamit a történésekről, ami ugyebár nem túl sok. Láttam ezt-azt a hírekben, de tudja Amerikában nem ez szerepelt az újságok első oldalán. Ahol megemlítették, az is csak a hetedik, nyolcadik oldal környékén volt "elrejtve". Néhány évvel később viszont láttam egy dokumentumfilmet, amely nagyon megrendített. Elkezdtem mélyebben beleásni magam, hogy mi is történt valójában. És amikor kézbekaptam a szkriptet, majd elolvastam, nem volt kérdéses, hogy elvállalom... Azt gondoltam, hogy ennél megfelelőbben nem is lehet ábrázolni a ruandai katasztrófát. Ugyanis nem egy genocídiumról szóló oktatófilmről van szó. Egy férfiról és a családjáról mesél, akik e rettenetes körülmények ellenére is "győzedelmeskedni" tudnak, emberek maradnak. Mindezeken túl pedig egy olyan történet, amely elbeszélésért kiállt, azért, hogy mindenki tudjon róla.

Hogyan tudta elsajátítani a speciális akcentust?

Először is köszönöm a kérdésben megbúvó dicséretet. Azonnal nyelvi órákat vettem és számtalan kazettát meghallgattam. A tanárom egyébként mellettem volt Dél-Afrikában. Sokat köszönhetek egy hölgynek is, akivel intenzíven gyakoroltam. És persze az egész stábnak, hiszen már a forgatás első napjától kezdve nem volt "menekvés". Mindenki a stábból dialektusban beszélt.

Sok időt töltött a forgatás előtt Paul Rusesabagina-val?

Amint megkaptam a szerepet, felhívtam telefonon. Éppen akkor Brüsszelben volt. Beszélgettünk néhányszor, ami kicsit furcsa érzéssel töltött el. Tudja, a távolság és "az időbeli kiesés". Amikor ugyanis Paul beszél, először lefordítja saját nyelvjárására, a kinyarwanda-ra, majd franciára ás csak utána szólal meg angolul. Aztán az is közrejátszik ugyebár ebben a különös érzésben, hogy nem láthatjuk egymást, ami kissé bonyolulttá teszi a kommunikációt. De még mielőtt a forgatás megkezdődött volna, találkoztunk Afrikában. Tartalmas órákat tölthettem vele. Amikor ezt mondom, nem faggatásról beszélek. Úgy éreztem, hogy ezzel megsérteném. Nem tudtam, hogy mennyire dolgozta fel azokat a dolgokat, amiken keresztülment. Nagyon sok mindenkit elveszített és mindez csak 11 éve történt. Csak ültünk egymás mellett. Feszengtünk. Aztán elkezdett beszélni. Mesélt pár dolgot.

Mi volt róla a benyomása, mint férfiról?

Paul igazán nagyszerű férfi. Kinézetre minden stimmel rajta. Nem látni nyakkendő és zakó nélkül. A viselkedése annyira rendkívüli, meggondolja minden szavát. Amikor megismerkedsz vele, azt gondolod, hogy ez a nyelvi különbségekből fakad. Amikor kinyarwandaul, vagy franciául beszél akkor szinte szárnyal, hiszen az a saját terepe. Imád enni, inni, viccelődni, partikra járni. Amire ráébredtem találkozásaink alakalmával, az az élet szeretete és megbecsülése. Azt gondoltam, hogy egy összetört emberrel fogok találkozni és pont az ellentétét tapasztaltam. Nyitott, tele van élettel, rajongással, csupa fény.

És a helybéliek, akik szerepet kaptak a Hotel Ruandában, hogyan viszonyultak a filmhez?

Némelyikük még a genocídium túlélője közül került ki.

Volt a forgatáson olyan szakember, aki foglalkozott velük, egyfajta terapista?

Nem, ugyanis a film költségvetése ezt nem tette lehetővé. Azt hiszem, hogy sokuknak maga a mozi volt egyfajta terápia. Egyik nap a szállodában az egyik szereplő barátja odajött hozzám és megkért arra, hogy le tudnék-e menni a barátnőjéhez beszélgetni egy kicsit, ugyanis nagyon rossz hangulatban van. Lementem, ő pedig elmesélte, hogy miken kellett keresztülmennie. Azt mondtam neki, hogy nem kell itt lennie. Meg tudjuk oldani nélküle is. Nem kell átmennie ismét olyan dolgokon, amiket egyszer már a valóságban is megtapasztalt. Erre azt felelte; "Nem, itt kell maradnom és meg kell csinálnom." Mindennél fontosabb volt számukra, hogy itt legyenek és, hogy valaki elmesélje a történetüket, mert úgy érezték, hogy a világ tudomást sem vett róluk.

Előfordult már Önnel az, mint ami a film egyik jelenetében is látható, hogy nézte a híreket, ami rettenetes eseményekről tudósított, majd, mint aki tudomást sem vesz a dolgokról visszament az étkezőasztalhoz?

Az én esetemben a példa így nem állja meg helyét. Színész vagyok, aki már csak a saját jól felfogott érdekéből is arra van prediszponálva, hogy érzékeny legyen az ilyen eseményekre, hogy át akarja érezni ezeket, tudni róluk. De értem azokat is, akik nyolc órát güriznek egy olyan munkahelyen, amit szeretnek vagy nem és megpróbálják az étkezőasztalnál elfogyasztani a vacsorájukat, úgy, hogy közben azt mondják, hogy "ez túl messze van, az ő dolguk, mit csinálnak", vagy azért hárítják el, mert túlságosan megterhelő lenne ilyen rettenetes dolgokat tudomásul venni, vagy pedig azért, mert "mit is csinálhatnék?". Tehát, megértem az apátiát is. És igazából azt gondolom, hogy pontosan ezek azok a dolgok, amelyek miatt még mindig előfordulhatnak ilyen események.

Hogyan tudja magát "függetleníteni" a Hotel Ruanda hatásától?

Drogokkal. Komolyra fordítva a szót, csakis a munka tudja "feledtetni" valamelyest a dolgokat. Két filmet forgattam párhuzamosan egymás mellett. A Crash-t és ugye a Hotel Ruandát. Egyszer itt voltam, másszor ott. Miután ezeket befejeztem, tíz napra rá repültem Chicago-ba az Ocean's Twelve forgatására. Azaz nem volt igazán idő arra, hogy "letargiába essek". A munka csökkentette a Hotel Ruanda által okozott nyomást.

Hotel Ruanda (Hotel Rwanda) - bemutató szeptember 29-én.