Emberi tartózkodásra alkalmatlan volt a West Balkán épülete

A tragédia utáni megemlékezés

(MTI) A bíróságnak készített szakértői jelentést az m1 Az Este című műsorában ismertette Németh Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke. Hozzátette: sokféle hiba együtt okozta, hogy bekövetkezett a katasztrófa. A szórakozóhelyet üzemeltető cég nem tartotta be az akkori jogszabályokat, hiszen ezer embernél nagyobb rendezvény esetén orvosi személyzetre is szükség van, de emellett a tűzvédelmi szabályokat is megszegték.

 
Ráadásul a saját maguk alkotta szabályokat sem tartották be, ugyanis a rendezvényt biztosító cég "önutasításában" az szerepel, hogy a West Balkánnál tizenegy "őrhely" van. Ehhez képest három őrrel vettek részt a biztosításban, akik a tragédia idején az épületen kívül igyekeztek szabályozni a sorba álló fiatalok bejutását. Ám olyan gyorsan engedték be az embereket, hogy közben nem tudták kiszűrni például a különösen veszélyes eszközöket vagy a kábítószereket.
 
Németh Ferenc elmondta: a szakértői bizottság elsősorban az épület alkalmasságát vizsgálta, továbbá azt, hogy az épület bérbeadóit, illetve a biztonsági őröket tájékoztatták-e arról, hány vendég várható. Az épület megtekintésekor azt tapasztalták, hogy az átalakítás, átépítés alatt állt, így az "emberi tartózkodásra sem volt alkalmas". Emellett azt is megállapították, hogy sem a bérbeadókat, sem a biztonsági őröket nem tájékoztatták a rendezvény résztvevőinek várható számáról. "Mindenki igyekezett félretájékoztatni a másikat, a haszonszerzés érdekében " ? mondta a szakértő.
 
Január 15-én Budapesten, a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen három fiatal lány halt meg, és többen megsérültek, amikor a diszkóban felgyülemlett többezres tömegben pánik tört ki, és az épület földszintjén és a lépcsőn tumultus alakult ki. Az ügy bírósági tárgyalása múlt kedden kezdődött. A VI. és VII. Kerületi Ügyészség négy ember ellen emelt vádat. Halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével vádolja a West Balkán Vendéglátó Kft. egyik ügyvezetőjét, az intézményt bérbe adó Szalontai Győzőt, valamint három társát: Kecskés Tamást és Csanádi Józsefet, a rendezvény szervezőit, valamint Hranek Istvánt, aki a program biztonságért felelt.
 
A bíróság az ügy múlt kedden kezdődött tárgyalásán azt próbálja tisztázni, hogy a rendezvény során kinek mi volt a kötelezettsége, a szervezésben kinek milyen szerepe volt, és így kit terhelhet a felelősség a történtekért. Kedden, illetve szerdán, a második tárgyalási napon a vádlottak egyike sem vállalta, hogy ő lett volna a főszervező; mindenki csak részfeladatokat ismert el, nem ismerték el bűnösségüket. A szerepek tisztázását nehezíti, hogy bár készült írásos szerződés, a felek szóbeli megállapodásaiknak megfelelően jártak el.