Björk az 1980-as években számos izlandi rockzenekarban (Tappi Tíkarrass, Kukl, Sugarcubes) énekelt, a szélesebb közönség azonban első szólólemeze, az 1993-ban megjelent Debut kapcsán figyelt fel csodálatos hangjára. Azóta még öt saját albumot adott ki és készített filmzenéket is. 2000-ben a cannes-i fesztiválon a legjobb színésznőnek járó díjat kapta Lars von Trier Táncos a sötétben című filmjében nyújtott alakításáért. "Mély személyes zenéjével és szövegeivel, egyedi hangjával Björk fiatal kora ellenére kitörölhetetlen nyomot hagyott a popzenén és a modern kultúrán" - szerepel a bizottság közleményében.
Ennio Morricone |
A 71 éves Ennio Morricone több mint négyszáz - elsősorban western - film zenéjét szerezte, köztük olyanokét, mint a Volt egyszer egy vadnyugat vagy A jó, a rossz és a csúf. Az Oscar-díjas komponista, karmester a hivatalos indoklás szerint "egy teljesen újfajta zenét épített fel, amely immár fél évszázad filmzenei termésére, emellett számos pop-, rock- és klasszikus zenészre volt hatással".