Erdélyben tartott közönségtalálkozót az Omega

Zene

(MTI) - Több mint ötvenezer embert várnak Erdélyből és Magyarországról az Omega együttes szombat esti marosvásárhelyi koncertjére, amely a város idei legnagyobb rendezvénye - tájékoztatták az MTI-t a szervezők csütörtökön.

Az együttes tagjai megérkeztek már Erdélybe, s a csütörtöki marosvásárhelyi közönségtalálkozón is bebizonyosodott, mekkora népszerűségnek örvend az Omega a magyarok lakta határon túli vidékeken is. "Megpuszilhatom?" - ezzel a kérdéssel fogadta az egyik rajongó a marosvásárhelyi Kultúrpalotába érkező Kóbor Jánost. Az együttes tagjait a közönségtalálkozóval egybekötött sajtótájékoztatón a rajongók azonnal körülállták, és beszédbe elegyedtek velük.

Benkő László a sajtótájékoztatón elmesélte: valamikor még Kóbor Sándornak azt mondta, hogy ha sikerül megszervezni egy erdélyi koncertet, akkor lehajol és megcsókolja a földet. Tekintettel arra, hogy csak most sikerült először eljönniük Erdélybe, ezt meg is tette. Arra a kérdésre, hogy mi tartja össze a csapatot olyan régóta, Mihály Tamás az újságíróknak elmondta: az egymás iránti tisztelet és mélységes szeretet. Hozzátette: ha az együttes tagjai félbehagynak egy mondatot, fél év múlva is ugyanott folytatják.

A sajtótájékoztatón jelen volt Keresztes Ildikó Marosvásárhelyről elszármazott énekes is, aki elmondta: soha nem gondolta volna, hogy szülővárosában lép majd színpadra. A szombat esti koncert előtt előzenekarként a Keresztes Ildikó Band szórakoztatja majd a közönséget. Kiderült, hogy ha nem is sikerült a Népstadion méretéhez szükséges technikai felszerelést elhozni, a nyolc teherkocsival szállított berendezések megközelítik annak teljesítményét. A két óra 20 perces koncerthez szombat reggel állítják fel a színpadot. Előtte azonban az együttes tagjai megtekintik a híres parajdi sóbányát, csütörtök este pedig egy szovátai szállodában közönségtalálkozón vesznek részt. Pénteken Gyergyószárhegyre látogatnak, közben felkeresik a Békási szorost és a Gyilkostót. Aznap Gyergyószentmiklóson folytatják körútjukat, ahol este hétkor szintén rajongóikkal találkozhatnak. Szombaton, a koncert napján Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, a román kormány miniszterelnök-helyettesével is találkoznak, majd este nyolckor kezdődik a koncertjük.

Az esemény iránti érdeklődés óriási, a szervezők többször is felhívást intéztek sajtó útján a rajongókhoz, hogy miként közelítsék meg a koncert helyszínét. A koncertre autóbuszokkal is érkeznek majd emberek, a szervezők mindenkit arra kértek: a járművek szélvédőjén jól látható helyen tüntessék fel az Omega szót, hogy a közlekedési rendőrök dolgát megkönnyítsék.