Érkezik az új Metallica korong

Zene

Igen régen érkezett valami érdemleges hír a Metallica házatájáról. Legutóbb 2006 nyarán azzal kerültek be a zenei lapokba, hogy a The Who és a Pearl Jam nyomdokaiba lépve elérhetővé tették hivatalos honlapjukon az európai Escape turné fellépéseit, amit 10 dollár ellenében mp3 formátumban minden érdeklődő letölthetett.

A világ talán legismertebb metálzenekara azonban február közepén megtörte a csendet. Hivatalos honlapjukon közzétették, hogy március 12-én végre stúdióba vonulnak, hogy rögzítsék az új nagylemezt, amely már lassan egy éve érlelődik.

Az egyelőre még munkacím nélküli korong a 2003-as St.Anger folytatása lesz és immár a kilencedik stúdióanyaga a bandának. A lemez produceri munkálatait ezúttal már nem Bob Rock végezte, hanem az a Rick Rubin, aki többek közt olyan bandákkal dolgozott már együtt mint a Slayer, a System Of A Down vagy a Rage Against The Machine.

Az együttes egyébként nyáron több európai rendezvény vendége lesz. A Sick of the Studio Tour-nak (Elegünk Van A Stúdióból Turné) keresztelt koncertsorozat július 1-jén a belgiumi Rock Werchter fesztivállal veszi kezdetét. A turnéállomások közt találjuk Bécs, Athén, Stockholm, Helsinki és Moszkva városát.