Érte nem kár

Zene


cameahu_zenekar.jpg
Camea.hu

578 dal versenyzett a közönség szavazataiért a Kultúrpart interaktív dalversenyén. Az egy hónapig tartó megmérettetés során új slágerek születtek, új tehetségek mutatkozhattak be. A vetélkedést a Kultúrpart portál 220 ezer látogatója kísérte figyelemmel.

 
A szavazás augusztus 10-én lezárult, a legtöbb szavazatot a Camea.hu zenekar nyerte Érte nem kár című szerzeményével: a fiatal zenészek a verseny első helyezettjeként a Magyar dal ünnepe 2009. évi rendezvényén mutatkozhatnak be. Novák Péter a pályázók közül kiemelte a Veracruz zenekart is, amely a közel 600 dalos mezőnyből 12 napon át a dalverseny toplistájának élén állt.
 
A dalverseny szervezői és a zsűri szavazatai alapján - a pályázók létszámára tekintettel - további díjak is születtek. A három legjobb dalszöveg szerzője Pély Barna legújabb produceri munkájában vehet részt, a legjobb gitárszóló értékes technikai berendezésekkel gazdagodhat. A szervezők és a zsűri által kiválasztott három zenekar a Kultúrpart stúdiójában 5-5 nap stúdióidőt kap, emellett egy zenekar részére a portál videó stábja videoklipet készít.