Eszenyi Enikő és Sebestyén Márta is Ákost énekel

Zene


coceclub_akos_ikon.jpg
Ákos

Július 9-én, pénteken este fél kilenctől Lévai Balázs Dob+Basszus Live című színpadi talkshowja jelentkezik Balaton-parti különkiadással. Ákos a 22 éves pályafutásáról, dalainak születéséről, a költészet iránti szeretetéről és sok-sok más izgalmas témáról beszél majd az este folyamán.

 
Vendégként jelen lesz Harcsa Veronika és Kentaur, sor kerül egy speciális duettre, Mucsi Zoltán és Scherer Péter, azaz Zoli és Peti oknyomozó riporterként jelennek meg, egy sommelier pedig megmondja, melyik Ákos dalhoz milyen bort illik fogyasztani. További meglepetésekre is számíthatnak a Dob+Basszus Live nézői a Coke Clubban, ahol az este folyamán természetesen maga Ákos is eljátszik néhány számot.
 
Július 10-én, szombaton este kilenctől Ákos előtt tiszteleg a hazai zenésztársadalom. Új köntösben, olykor meglepő változatban csendülnek majd fel az olyan népszerű slágerek, mint az Indiántánc, a Helló vagy a Keresem az utam.
 
A koncerten fellép Ákos régi barátja és zenésztársa, Jamie Winchester, aki angolul énekli majd a Keresem az utam című slágert, Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Bársony Bálint & Juhász Gábor Jazz Quartett is. A legifjabb titánok közül itt lesz a Bocskor Bíborkával felálló Magashegyi Underground, a Turbo, a The Moog, az elektronikus hangzásban utazó Compact Disco és az Anti Fitness Club.
 
Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója Darvas Ferenc zongorakíséretével készül az estére. Sebestyén Márta, aki már a japán császár és Erzsébet királynő előtt is fellépett, ezúttal a Balaton partján hallatja hangját, a keményebb megszólalásért pedig a Road vállal garanciát. Akik még nem hallottak Ákos slágert rap stílusban, azok semmiképp ne hagyják ki a veszprémi Hősök által előadandó két dalt, amelyek közül az egyik mi más lehetne, mint az Ikon?
 
A következő MTV Icon koncertet július 31-én rendezik meg, amikor is Nagy Feró előtt tisztelegnek a Coke Clubban.