Az FBI lefoglalta John Lennon ujjlenyomatát

Zene

Az FBI egy különleges relikviákat kínáló New York-i boltban talált rá  John Lennon 30 évvel ezelőtt levett rendőrségi ujjlenyomataira. Az "emléktárgyat" szombaton árverezték volna el, a szakértők szerint akár 100 ezer dollárt is adtak volna érte a Lennon születésének 70. évfordulóján rendezendő aukción. Az ujjlenyomatot 1976. május 8-án készítette a rendőrség, amikor Lennon amerikai állampolgárságért folyamodott a hatóságokhoz. A regisztrációs kártyán a John Winston Ono Lennon név szerepel.

Az FBI most azután nyomoz, miként kerülhetett a hatósági nyilvántartásból származó karton kereskedelmi forgalomba. Az emléktárgyakkal üzletelő bolt tulajdonosa szerint már korábban is érdeklődött a hatóság a kártya iránt, amelyet egy koncertszervező vásárolt meg egy húsz évvel ezelőtti Beatles-találkozón, de senki sem tudja, hogy kerülhetett ki a rendőrségi nyilvántartásból.

Lennon október 9-én ünnepelné 70. születésnapját, az ebből az alkalomból rendezendő szombati árverésen közel 100 hozzá kapcsolódó ereklyét árvereznek el.