Feist az idei Shortlist Prize győztese

Zene

Feist

Ami az angoloknak a Mercury-díj, az az amerikaiaknak a 2001-ben létrehozott Shortlist Prize. Mint arról már írtunk korábban, a neves kitüntetést olyan előadók kapják, akiket a kritika nagyra tart, de a közönség nem minden esetben tüntet ki figyelmével, legalábbis ami a lemezeladásokat illeti. Január elején még azon izgultunk, hogy az általunk favoritnak tartott, a 2007-es Mercury-díj nyertes Klaxons sikeresen vegye az első fordulót, és a Myth Of The Near Future című debütáló albumával meglágyítsa az újságírókat, zeneiparban dolgozó fejeseket, producereket tömörítő zsűri szívét. Hát ez nem történt meg. Az ötvennégy albumot tartalmazó előlista január 30-i szűkítése után tíz korong maradt versenyben.

A lajstromot böngészve megtippelhetetlen volt számunkra, hogy a Wilco, a Spoon, Feist, a Burial, a Working For a Nuclear Free City, az LCD Soundsystem, az Arcade Fire, a MIA és a Justice közül kit hoz ki győztesként a zsűri. Ismerve az együttesek tavalyi teljesítményét, a munkáikról szóló kritikák többségét, bárki felállhatott volna a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára. Február 5-én aztán fellibbent a fátyol: a számtalan zenekarban felbukkanó (például Broken Social Scene), szólókarrierjét még 1999-ben, a kevéssé ismert Monarch (Lay Your Jewelled Head Down) című koronggal indító Feist (teljes nevén: Leslie Feist) vitte el a pálmát Reminder című nagylemezével.

A korábbi nyertesek között olyan zenekarokat találunk, mint az izlandi Sigur Rós (Agaetis Byrjun), N.E.R.D (In Search Of...), az ír dalszerző-énekes, Damien Rice (O), a Tv on the Radio (Desperate Youth, Blood Thirsty Babes), Sufjan Stevens (Illinois), illetve a tavalyi befutó Cat Power.