Feloszlik a Supergrass

Zene


172163_nagy_supergrass.jpg
 Supergrass

Az oxfordi Supergrass 17 éve alakult meg, és eddig hat stúdiólemezzel örvendeztette meg rajongóit. A zenekar tagjai néhány hónappal ezelőtt még arról nyilatkoztak, hogy megkezdték következő albumuk készítését, ezért is volt meglepő az új bejelentés, miszerint a nyári koncertek után végleg befejezi működését a formáció. Arról nem szólt a közlemény, hogy még egy utolsó lemezt megjelentet-e a zenekar, illetve mi lesz a sorsa az elmúlt egy évben elkészült daloknak.
 

"Köszönjük mindenkinek az elmúlt években tapasztalt támogatást. Továbbra is szeretjük egymást, s bár klisé, de igaz: zenei véleménykülönbségeink után nem láttunk más választást, mint azt, hogy befejezzük a közös zenélést, és külön utakon járjunk tovább. Természetesen mindannyian sok sikert kívánunk egymásnak a jövőbeli karrierhez" - áll a közleményben. 

A feloszlás előtt az együttes Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban lép fel, az utolsó koncertre Párizsban kerül sor nyáron.