Feloszlik a Velvet Revolver?

Zene

Scott Weiland nem kevés sértődöttséggel a hangjában jelentette ki a glasgow-i közönségnek, hogy a Velvet Revolver soha többé nem indul koncertezni, ami már önmagában nyilvánvalóvá tette, hogy súlyos gondok vannak a zenekaron belül. Az énekes kijelentésre Matt Sorum, az együttes dobosa egy nyílt levéllel válaszolt, majd Weiland közleményben reagált zenésztársa közleményére. 


97228_normal_54012_feloszlik_a_velvet_re1.jpg
Velvet Revolver

"Zenekarban játszani olyan, mintha az ember párkapcsolatban élne. Néha nem jönnek ki egymással a tagok, nem tagadom, ez meglehetősen frusztráló volt számunkra az utóbbi időben, a sok zűrzavar és a koncertjeink lemondása miatt. Sajnos néhányan nem ismerik fel, milyen szerencsések, hogy azt tehetik, amit a legjobban szeretnek, a magam részéről örülök, hogy abból élek, hogy zenélek, körbeutazom a világot és nagyszerű emberekkel találkozom. Mindenki láthatta a koncerten, hogy a zenekarból ki nem elégedett az életével, én csak annyit mondhatok, hogy éljen a rock, ne engedjétek, hogy bárki az utatokba álljon!" - szólt Sorum levele. 

Weiland válaszként meglehetősen éles kirohanást intézett a dobos ellen, felhánytorgatva az eddig titkolt elvonókúráját, illetve azt, hogy míg Sorum korábban mindig csak zsoldosként játszott zenekarokban, addig ő maga már kilencedik albumánál tart, összesen mintegy 35 millió eladott lemeznél jár, és drogproblémái idején is képes volt profi módon dolgozni. Az énekes hozzátette: a rajongók kedvéért még végigszenvedi a turnét a zenekarral, de a továbbiakban nem adja nevét a Velvet Revolverhez. Weiland egyébként hamarosan volt zenekarával, a Stone Temple Pilotsszal indul koncertezni, és a jelek szerint utána már nem tért vissza a Revolverbe. A zenekar szólógitárosa, Slash a magarészéről cáfolta a VR feloszlását.