Fényekkel varázsolnak a Merlinben

Zene

Kevin a Fine Cut Bodies formációban

A kétévente megrendezett eseményen az előző években tizenegy országból több mint száz induló munkáit élvezhette élőben, illetve konzerv formában a közönség. A kortárs vizuális kultúra és az elektronikus zene nemzetközi trendjeit lepörgető néhány nap a szervezők reményei szerint inspirálóan hat mind a szemlélődőkre, mind a hazai művészekre.

A CVJ2008 programkínálatában hétfőtől szerdáig (február 25. - március 1.) nyitott és zárt szakmai workshopok, holland és belga fejlesztők és animátorok bemutatkozása, csütörtöktől szombatig pedig a nemzetközi VJ-színtér összecsapásának képei és hangjai töltik meg a Merlin kisebb-nagyobb termeit. A nevét kedvenc színészétől kölcsönző belga Buscemi indítja a hétvégi külföldi fellépők sorát. Latin és house több csavarral. Jelenleg Dziga Vertov - Ember a felvevőgéppel című némafilm-klasszikusának újrazenésítésén dolgozik. Nid and Sancy rock and rollal átitatott húzós elektronikát kever. Belga elektroclash a javából. A duó élő energiája egy klubot és fesztivált sem hagy őrülten ugráló táncparkett nélkül. Filmzenékhez továbbra is megtartották régi nevüket, a Galacticamendumot. A kávéházban eközben a Soulrise, a Fine Cut Bodies  és Crimson kever.

A VJ-tornán az idén is három kategóriában mérik össze tudásukat a versenyzők (az élőn belül tusa és szabadstílus, valamint konzerv) - és a nemzetközi zsűri mellett a közönség is szavazhat kedvencére. A péntek és szombat éjszaka viszont teljességgel a partiközönségé, amely ezúttal lábával avagy tánccipőjével teheti le a voksát a flamand és magyar DJ-k, VJ-k és zenekarok produkciói mellett (illetve alatt).

2008. február 25. - március 1., Merlin - VJ Torna 2008 Nemzetközi VJ fesztivál és verseny

Február 29.: Buscemi (FL), Nid and Sancy live (FL), Palotai (Tilos), Soulrise (Mustbeat), Fine Cut Bodies, Crimson

Március 1.: Kraak and Smaak live (NL), Turntable Dubbers Sound System (FL), Cyborg Templar (Deck Attack), Infra Gandhi (Deck Attack), Negro (Deep), Sanyi (Cinetrip), Waxman (Tilos)