Főhajtás a kung-fu filmek előtt - beszélgetés Yimou Zhanggal

Zene

Ennek apropóján a vele készült interjú előtt érdemes egy kis kitérő erejéig felvillantani néhány képkockát a nemzetközi fesztiválokon sorra diadalmaskodó, de hazájában, épphogy csak megtűrt kínai művész életrajzából.

Zhang 1951-ben született alacsony társadalmi státuszú szülők gyermekeként. A kommunista Kína osztályharctól "hangos" hétköznapjai határozták meg gyermekkorát. Mint oly sok fiatalt ebben az időben, őt is farmokra, gyárakba küldték, ahol megismerhette, mint is jelent valójában a kulturális forradalom terminus. Néhány természetfotójának köszönhetően, amit egyik mostohatestvére jutatott be a kulturális minisztériumba, 1978-ban felvették a beijingi filmfőiskola operatőr szakára, ahonnan, miután kitudódott származása elküldték, míg végül a rendező osztályt elvégezhette. Diplomázás után számtalan kisebb-nagyobb stúdió között ingázott. A Guangxi vállalatnál készítette el első filmjeit, igaz még csak operatőrként, a pozitív kritikai visszhanggal szereplő Egy és nyolcat, illetve a '84-es Sárga földet. Rendezői debütálása, a Vörös cirokmező annyira népszerű lett, hogy következő két produkciójának, a Kínában betiltott Ju Dou-nak és a Raise the Red Lantern-nek a finanszírozásába külföldi partnerek is beszálltak.

Negyedik rendezése, a Kjú Dzsű története már elnyerte a hatóságok tetszését is, amit néhány bírálója úgy értelmez, hogy Zhang "behódolt" a Kommunista Pártnak. A direktor ezt másképp látja, és egy interjúban elmondta, hogy ódzkodott attól, hogy Kjú Dzsű történetével megint egy olyan filmet készítsen, mint előző három alkotása. Pályájának második szakaszában, a '97-es Maradj nyugodtannal kezdődően műveinek témája megváltozott, a történelmi témákat felváltották a kortárs drámák. A Párt -sorban érkező- kéréseinek engedelmeskedve Zhang még arra is kész volt, hogy filmjeinek karakterein módosítson. Feltehetően ennek is köszönhető, hogy Zhang megkapta a Pekingi Olimpia és a 2010-es Shanghaji expo reklámfilmjeinek rendezési jogát, valamint operát és balettet is dirigálhatott.

Sokan azt gondolják, hogy mindenidők legdrágább Kínai produkciója, a 2002-es Hős is csak azért kapott zöld utat, mert a sokáig nonkonformistának megbélyegzett rendező beadta derekát a diktatúrának. Egy dolog azonban biztosan tűnik, az ún. gongfu irányzat térnyerésével a hollywoodi produkciókon felcseperedők könnyebben megközelíthetők, mint a társadalom nyomorával szembesítő művekkel.

- Nemcsak az Ön számára, de a rajongóinak is nagy "utazás" lehetett, ami az elmúlt időszakban történt. Olyan művészmozik kedvenc darabjai után, mint a Ju Dou vagy a Raise the Red Latern elkészítette az agyondicsért Hős-t, majd a Repülő tőrök klánját, betörve ezzel a főáramba. Tudna erről az útról egy kicsit bővebben mesélni?

- Az én generációm tagjainak, az ún. Ötödik Generációnak a tapasztalata a maga nemében egyedülálló volt. Akkor végeztünk a film és színművészeti egyetemen, amikor a kulturális forradalom már befejeződött. Mindannyiunk ismertük már az élet kemény oldalát, hiszen kétkezik munkásként robotoltunk, a legkülönfélébb gyárakban, hadseregben. 28 éves voltam, ezzel a legidősebb az osztályban, amikor megkezdtem tanulmányaimat. Persze rajtam kívül többen is fiatal-felnőtt fejjel koptatták a padokat, olykor gyerekeikkel a karjukon. Rettenetesen lelkesek voltuk, amit csak tudtunk, magunkba szívtunk, akár a szivacs, hiszen pótolnunk kellett a tíz év lemaradást. 1978 és 1982 között a kulturális enyhüléssel korszakát éltük. Kína szélesre tárta kapuit. Mi pedig lelkesedtünk mindenért, ami beáramlott, mindenért, ami kultúra, nemcsak a kínaiért, hanem ami Nyugatról érkezett. Sosem láttam még annyi embert sorba állni egy galéria vagy egy fotókiállítás előtt. Akkoriban az a vicc járta, hogy ha egy lányt meg akarsz hódítani, akkor úgy kell intézned, hogy egy Nietzsche vagy egy Freud kötet olvasása közben pillantson meg.

- És bejött?

- Természetesen. (Nevet.) Korai filmjeinket egyetlen dolog határozta meg, a kínai kultúrára és történelemre történő reflexió. A 90-es években aztán az Ötödik Generáció tagjai elkezdtek külön utakon járni. Ez a differenciálódás kifejezte azt is, ahogy a kínai társadalom elindult a fejlődés útján. Az első tíz évben, az Ötödik Generáció egy nagyon könnyen beazonosítható terminust jelentett. Mára ez eltűnt, nincsenek közös stílusjegyek, nem létezik. Számomra pusztán már csak egy kifejezést jelent, semmi többet.

- Milyen mértékben kötik meg a mai kínai filmrendezők kezét a korlátozások?

- A cenzúra még mindig létezik. Azóta, amióta a filmezéssel foglalkozom, ezzel számolni kell. A Hatodik Generáció tagjai is, akik számtalan underground filmeket készítenek, szembesülnek azzal, hogy alkotásaikat nem mutathatják be Kínában. Egy bizonyos pontig el lehet menni, azon túl viszont nem. A szabályok mindenkit köteleznek. Amikor egy rendező kezébe vesz egy forgatókönyvet, az az első kérdése: és ezt engedélyezni fogják? Ez az első dolog, amin el kéne gondolkozniuk, és akkor még nem beszéltem az esztétikai szempontokról. Ha tudják azt, hogy úgysem fognak hozzájárulni a mozi bemutatásához, akkor nincs értelme belekezdeni. A nagymértékű toldozás-foldozás csak idő és erőpocsékolás.

- Mikor döntött úgy, hogy belevág a harcművészeti filmek készítésébe?

- Amikor még kisgyerek voltam, bújtam a harcművészetekkel foglalkozó könyveket. Az Ötödik Nemzedék rendezői közül azonban senki sem akar foglalkozni a témával, mondván, hogy ez csupán szórakoztatás, olyan nyárspolgári, nem magas művészet, hiányzik belőle mindenfajta művészi érték. Habár én rajongtam értük, még belegondolni sem mertem, hogy belefogjak egybe. A '90-es évek ebben is fordulópont. Oly sok mindennel egyetemben, így a harcművészeti művekről való gondolkodásban is változás történt. Részben ennek köszönhetően azt mondtam magamnak: "Most már azt csinálhatom, amit szeretek, valóra válthatom gyermekkori álmom?" Ang Lee jegyezte meg egyszer, hogy minden kínai rendezőnek van legalább egy olyan filmje, amely a harcművészeteket állítja középpontba.

- Mennyiben határozta meg Lee Tigris és sárkánya az Ön produkcióját?

- A Tigris és a sárkányt éppen akkor forgott, amikor a Hero elkészítése mellett döntöttem. Teljesen véletlen volt az egybeesés. Lee alkotásának sikere még kapóra is jött. A piac nyitott az ilyen típusú felé, aminek következtében nagyon költségvetésben gondolkozhattunk.

- Mára önnek nagy nyugati rajongótábora alakult ki. Milyen kihívást jelent ez?

- Az igazat megvallva, semmit sem tudok a nyugati piacról, habár kínai részről mindig megkaptam, hogy a külföldieknek készítem a filmjeimet. Ez a kritika zavarba is ejt, hiszen még angolul sem beszélek. A "nyugat" pedig tág fogalom. Melyik országra gondolnak, amikor ezt emlegetik? Ugyan kétszer vettem részt az Oscar-díj kiosztón, de mindkétszer nagyon idegennek éreztem az egészet. Nem szólt másról, mint az amerikai ízlésről és elvárásokról. Szóval, amikor megtudtam, hogy több mint ezer moziban fogják bemutatni a Hőst, teljesen megdöbbentem. Nem gondoltam ugyanis, hogy ennyire fog tetszeni. Új filmemmel, a Repülő török klánjával kapcsolatban most nagyon nagyok az elvárások. Remélem, hogy hasonló fogadtatásban lesz része.

- Mi ihlette az előbb említett új filmjét?

- Ahogy a Hős esetébe, úgy a Repülő tőrök klánjánál is Li Feng íróval dolgoztam együtt, aki ősi időkbe helyezett történeteit nagyon modern megközelítésben adja elő. Új mozim is nagyon sokat köszönhet ennek "felfogásnak", amely koncepciójában és témájában nagy mértékben különbözik a klasszikus filmes harcművészeti tradíciótól. A Hős sikerének köszönhetően bátrabb lettem, "beleértem" a műfajba és úgy éreztem, hogy nagyobb fokú szabadsággal rendelkezem. A Repülő tőrök klánja sokkal inkább egy modern romantikus történet, amiben a szereplők mindent feláldoznak a szerelemért. Habár mindkét filmet egyidőben írtuk, témájában mégis különbözik a Hőstől, hiszen ott pont fordítva történik mindez, azaz a karakterek az ideákat választják a szerelem helyett. Nagyon ritka a tradicionális kínai harcművészeti mozikban, hogy a hősnő mindent feladjon a szerelméért. Általában a közösségi jólét az első. A hagyományos történetekben a játékszabályok, az igazságérzet valami olyasmi, ami lerombolhatatlan. Nem tagadhatod, nem szegülhetsz ellene, de most mégis ez történik.

- Ez a harmadik filmje Ziyi Zhanggal. Múzsájának tartja?

- Nagyon tehetséges színésznő, tele energiával. Az utóbbi időben rengeteget fejlődött. Amikor először dolgoztam vele a The Road Home-ban még igen gyakran kellett instruálni. Azonban nagyon rövid idő alatt elsajátította, hogyan kell eljátszani összetett személyiségeket, a legkülönfélébb érzések megjelenítésével. Legjellemzőbb tulajdonsága, hogy maximalista. Emlékszem, hogy a Hős forgatása alatt le sem vette a szemét Maggie Cheung-ról. Nyilvánvaló, hogy sok dolgot megtanult az idősebb kollégájától. Zhang játékában érezni az erőt és ez kellemes meglepetés. A Repülő tőrök klánja róla szól, rá épít. A fiatalabb kínai nemzedék képviselője ő, azoké, akik mindent feláldoznak a szerelemért.

- Az Ön filmjeiben mindig hangsúlyos szerepet kapnak az erős női karakterek.

- A nőket elnyomó feudális rendszer kétezer évig létezett Kínában, így nagyon érdekes egy olyan lányt látni, aki megpróbál ebből kitörni, átszakítani a gátakat. Gyakran mélyebb allegorikus jelentéssel ruházom fel a filmjeimben szereplő nőket.

- A Repülő Tőrök klánja nagyon látványos mozi. Ön is operatőrként kezdte pályáját. Okoz ez konfliktust a forgatásokon?

- Mielőtt elkezdünk forgatni, az összes apró részletet megbeszélem a stáb tagjaival. Elmagyarázom a tempót, a beállítást, a színeket, még a kameramozgást is. Tudják, hogy mit várok el, és ezt tiszteletben is tartják. Nagy előny tisztázni előre a dolgokat. A helyszínen így minden megy, mint a karikacsapás.