A Zuboly, a Let3 és a Zdob si Zdub zenekarok álltak a hajó színpadára, és mindhárom koncert a párját ritkította, csak egy probléma volt, hogy képtelenség hétköznap este, ennyi jó élőzenét befogadni, gyors egymásutánban. A végére majdnem elaludtam állva, mint a lovak az istálló-melegben, mert azért jó sokan voltak ahhoz, hogy beleheljék a teret, férni is alig lehetett. A román ajkú, és a horvát szurkolótábor is szép számban jelent meg, zászlókkal, mint egy focimeccsen, de nagyon barátságosan. Legközelebb saját-magyar zászlóval a hátamon megyek, amelyre rá lesz varrva legalább egy cigány-punk forradalmi szimbólum, egy nádi hegedű, és egy rózsaszín nyuszi, hogy legyen, ami kifejezi az identitásomat, miközben más népek fiaival, és borjaival lánc-táncolok.
Az Ágoston Béla (Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes, Agostones) alapította Zuboly zenekar, mint vendéglátó fél kezdte az estet, egy kiadós, videóinstallációs bringa propaganda után. Bróken-etnónak, suftnifolknak, vagy népi bootleg-nek is hívják a saját zenéjüket. Mit mondjak, a népzenéhez való ilyen kreatív, és tabut nem ismerő hozzáállás nagyon imponál. Lényege, hogy egy tisztán kiénekelt mezőségi népdal és egy Michael Jackson zenei paródia simán belefér, ritmusban meg a reggae-től, a kortárs dzsesszen át a hiphopig terjed a határ, vagy még tovább. Elcsípnek egy-egy zenei motívumot a kollektív magyar televíziós múltból, illetve a koragyermekkori nóta neurózisból is. Közben a fűszáltól a dudán át a dorombig, számos hangszer felvonul és így egyben hangszerelési show-műsor is látható. Dj Busa Pista minden témára rappel egy keveset, de fő attrakciója, a beatbox hódítja meg újra a szíveket. A közönség már az első koncert végére kitombolta magát. Akit érdekelne ez a népi unerground attrakció, az hallgassa meg néhányszor a pár hónappal ezelőtt megjelent Értem a kujonságot című lemezüket.
Tulajdonképpen nem hiszek a szememnek, amikor színpadra lép a Let3, akiket pedig már láthattam valamelyik, jó emlékű, régen elmúlt Hungarocarot fesztiválon is. A horvát zászlók felizzanak a színpad előtt, ahogy az abszurd rockerek megjelennek tökig érő, ragasztott bajszokban, nőies ruhákban, szőrös dekoltázzsal, kivillanó hátsókkal. Felforgató már a külsejük is, a szerb, horvát, és albán népviseletek motívumaival, és nem kevésbé az imitált, színpadi férfiszex. A három gitár darálja a moldvai népzenét, a dobok szólnak, mint a bivaly, Zoran Prodanovic pedig ordít a mikrofonba, és, mint egy focidrukker, időnként hatalmas törölközővel sikálja a fejét. Eddigi, húsz éves működésük alatt hírhedtek lettek Jugoszláviában és az utódállamokban is, most pedig a magyar közönségnek is felvonultatták az eszköztárat, amivel a sovinizmust, a homofóbiát, a xenofóbiát, az ostobaságot, az álszent polgári értékeket nyírni lehet.
A végére maradt a fő attrakció, a moldáv Zdob si Zdub, akik funkos, és fesztiválbarát népzenét játszanak, jellegzetesen balkáni, és moldovai motívumok alapján. Ahogy a Szigeten vagy a Művészetek Völgyében az volt, most is lendületes, és magával ragadó a rézfúvós zene. Románul és oroszul énekelnek, és furcsa, hogy van egy sajátos populáció a közönség soraiban, amelynek a tagjai simán és tudattalanul megértik ezeket a szövegeket. Na ez a zene már túl népszerű, aminek persze örülni kell, hiába nem kap az ember levegőt. Sok lúd sok disznót győzött, vagy győzött meg ezen a kellemesen zsúfolt estén a hajón.
