Friss album Dj Vadim-tól magyar közreműködéssel

Zene

Sena a Gimmeshot Crew-ban (2006. október 23.)

Legutóbb akkor hallhattunk DJ Vadimról, amikor One Self elnevezésű projektjével készített lemezt 2005-ben. A londoni Ninja Tune kiadó egyik alappillereként számon tartott zenész most új céghez szerződött és Sound Catcher című legfrissebb nagylemezét már a szintén brit BBE kiadónál jelentette meg április elején. Az album külön érdekessége, hogy 2 dalban közreműködik Sena is, a hazai hiphop színtér egyik legismertebb arca.

Az orosz születésű DJ Vadim immár több mint egy évtizede van jelen a nemzetközi hiphop porondján, Jazz Fudge néven saját kiadót is működtet, valamint majd fél tucat albumot adott már ki.

A legfrissebb, összesen 17 számot tartalmazó korongján a Budapesten élő és alkotó Sena mellett a brit Skinnyman is jeleskedik, rajtuk kívül további MC-k és énekesek működtek közre, Új-Zélandtól egészen San Franciscoig. Zeneileg az eddigieknél nagyobb szerepet kap a reggae, ám a Vadimra jellemző magas színvonal így is megmaradt.