Friss Korn a piacon

Zene

Ha a dolgok mélyére akarunk hatolni, akkor tisztázzuk, hogy az alternatív metál fogalma talán leginkább a Nu metálban testesül meg. Nos, ez a változat igyekszik egyesíteni magában a funk, hip-hop, és számos metálműfaj jellegzetességeit. A csapat nyitószáma a műfaji követelményeknek eleget téve elsőre őszinte rocknak hat, ám félúton a gitár átadja helyét az álmodozó, pszichedelikus dallamoknak, a szöveg pedig a gospel ihlette lényegig nyúl vissza.

Jonathan Davis (frontember) szerint az Ever Be és a Love and Luxury című számaik a gitáros Brian "Head" Welch 2005-ös távozásának állítanak mementót. A kivált tag válaszával megelőzte a Korn albumot, hiszen már megjelent mindent-elmondó könyve, melyben őszintén kitárulkozva vall arról, hogyan mentette meg magát önmagától és az együttestől.

Azért nem mindegyik szám fröcsög az eddig elfojtott sérelmektől. Az Evolution például a béke szeretetéről és fontosságáról szól. "Arról zenélünk, hogy az embereknek az eddigi több ezer év sem volt elég a kifejlődésre. Olyanok vagyunk, mint a majmok. - értelmez Davis. Védjük a területünket, harcolunk, és tönkretesszük a Földet. Az igazi emberek nem tennék mindezt, nem ölnék egymást, és a környezetet. Irgalmasak és szeretők lennének. Erőszak pedig nem is létezne." - filozofál a frontember.

Az új albumot a 2005-ös See You On the Other Side előzte meg, melyből eleddig 1.2 millió példány kelt el az Egyesült Államokban. "Mindig törekedtünk hangulatok megteremtésére, hogy igazi mélységekbe hatoljunk - fejtegeti a gitáros James "Munky" Shaffer. Eddig az albumig nem éreztük, hogy ez tényleg sikerült volna. Ahogy dolgozunk, egyre inkább észrevesszük ennek fontosságát. Olyan, mintha végre megszilárdítottuk volna a helyünket a rock világában. Az albumunk kevésbé pop, sokkal inkább kísérleti anyag."