Frontember után vadásznak az egykori munkanélküliek

Zene

Közel harminc év közös zenélés és hetvenmillió eladott lemez után Ali Campbell hátat fordít a UB40-nak. Az 1978-ban, birminghami munkanélküliekből (innen a névválasztás is, a UB40 a munkanélküli segély igényléséhez szükséges angol formula neve) alakult zenekar hivatalos indoklása január 24-én még úgy szólt, hogy "Campbell a jövőben szólókarrierjére szeretne koncentrálni, s emiatt már nem tud a UB40-beli kötelezettségeinek eleget tenni", a frontember viszont mást mond.

Egy nappal a sajtószóvivő útján közzétett hír után Campbell a következő közleményt adta ki: "Rendkívül elégedetlen voltam a menedzsment adminisztratív trükközéseivel és számos döntésével. Már évek óta próbáltam helyre tenni az üzleti vonatkozású dolgokat. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nem hagytak más választást, minthogy távozzak. Elsősorban a rajongókat sajnálom, akik jóban-rosszban kitartottak mellettünk. Tudom, hogy az UB40 sikeresen folytatja majd nélkülem, és minden jót kívánok nekik. Huszonnyolc évig a családomat jelentette a zenekar, a tagok mindig a testvéreim maradnak" - olvasható az énekes üzenetében, amelyben arra is kitér, hogy az elmúlt több mint tíz évben kényesen ügyelt arra, hogy fenntartsa az egyensúlyt szólókarrierje (Big Love-1995, Running Free-2007) és a UB40-ban való "ügyködése" között. A zenekar postafordultával válaszolt a frontember üzenetére, ami szerintük igazságtalan a menedzsmenttel szemben. "Az Ali távozásáról szóló hírt kivétel nélkül az összes tag jóváhagyta, beleértve testvérét, Robin Campbellt is" - így a viszont közlemény.

A UB40 mindezek ellenére együtt marad, és James Brown, Robin Campbell, Earl Falconer, Norman Hassan, Brian Travers, Michael Virtue, Astro újabb lemezeket készít - áll az együttes január 24-ei bejelentésében -, Ali Campbell pedig a jövő hónapban esedékes óceániai turnén búcsúzik a közönségtől. A Red, Red Wine, az I Got You Babe, a Don't Break My Heart, a Watchdogs és a I Can't Help Falling In Love reggae-feldolgozásokkal népszerűvé vált zenekar állítólag tavasszal új lemezzel (24/7) jelentkezik.