Funkyssimót játszik Muck Ferenc és barátai

Zene


MuckFerenc_crop.jpg
Muck Ferenc

Muck Ferenc több évtizede aktív részese a hazai zenei életnek. Több stílusban megmutatta már hangszeres tudását, de soha nem titkolta, hogy leginkább a funkyt és a rhythm and bluest érzi igazán a magáénak. Nem véletlen, hogy koncertjének a Funkyssimo címet adta, hiszen ezen az estén felvonultatja szinte az összes olyan formációt, amellyel eddigi pályafutása során ilyen jellegű zenéket játszott.

 
Ennek köszönhetően valóságos sztárparádét élvezhetnek a vendégek, hiszen ott lesz Török Ádám a RABB-bal, Kövess Miklóssal, Závodi Jánossal, Németh Károllyal, Paróczai Attilával, a Muckshow zenekar Mohai Tamással, Vörös Tamással, Potesz Balázzsal, Csóka Péterrel és Porvay Györggyel, valamint a Besenyő Blues Band tagjai: Király Éva, Lőrincz Károly énekesek. Egy szaxofonos természetesen a lehető legjobb fúvósszekciót állítja maga mellé, így Elek Istvánon kívül dr. Galyos László, Csizmadia Gábor és Pados Zoltán fújja majd a magáét. A koncert igazi szenzációja Muck Ferenc számára ennek ellenére az lesz, hogy tizenöt éves hármas ikreivel is együtt muzsikálhat. Iván fia dobol, Ferenc gitározik, Éva lánya pedig basszusgitáron játszik.
 
A zenész ezt az estét valójában egy lemezbemutató koncertnek szánja, hiszen fél évszázados születésnapjára jelent meg 50+ című albuma, amelyen kedvenc dalait gyűjtötte össze. Erre részben régi felvételeket vett át, de saját, új szerzeményeket is feljátszott rá zenészbarátaival. "Mucky" persze nem ígéri, hogy teljes áttekintést kaphatunk eddigi pályafutásáról, annál is kevésbé, mert nem tagadja, vannak olyan formációk, amelyeknek a zenéje közelebb áll a szívéhez. Bár Pege Aladárnál kezdte a pályafutását, és elvégezte a Liszt Ferenc zeneművészeti főiskola klarinét, majd jazz-szaxofon szakát is, a funky maradt az igazi kedvence. Ezt ő úgy fogalmazta meg, hogy két énje van: az egyikkel a saját zenéjét játssza, mint "funkyfüggő" szaxofonos, a másikkal pedig, mint "szezonzenész" áll színpadra egy-egy koncerten. 
 
2008. november 3. 20:00 A38: Muck Ferenc és barátai: Funkyssimo