George Michael Budapesten

Zene

 

(MTI) - George Michael a tavalyi "25 Live" turné sikere után májusban indult európai koncertkörútra. A 44 éves, görög származású énekes körútjának első helyszíne május 18-án a dániai Aarhus volt. A budapesti koncert után a közönség találkozhat még vele Szlovákiában, Németországban, Csehországban, Franciaországban, Belgiumban és Svédországban. A turné utolsó állomása a római olimpiai stadion lesz, július 21-én.
      George Michael a Wham popduó tagjaként vált világszerte ismertté, majd a nyolcvanas évek második felétől szólóban lett népszerű. Számos listavezető albumot készített és két Grammy-díjat kapott pályafutása során. A legnagyobb sikere a Faith című album, amelyből több mint tizennégy milliót adtak el világszerte a lemez megjelenése óta eltelt húsz évben.
         A magyarországi szervezők közlése szerint George Michael a budapesti koncerten egy hatalmas, 45 méter széles színpadon énekel. Ehhez egy óriási, félkör alakú kifutórendszer kapcsolódik, amely egészen a focipálya feléig benyúlik. Az egyedi felépítmény mellett kivetítőkre, digitális hangminőségre és számos látványelemre számíthat a közönség.

 
Korábban: