Gerendás Péter nosztalgikus hangulatú albumot készített

Zene


gerendaspeter_bytsd-2.jpg
Gerendás Péter

(MTI) ? "Az album egyik legkedvesebb dala számomra a Sárga lámpafény című szám. A már elkészült, még szöveg nélküli zene késő esti, éjszakai nagyvárosi hangulatba ringatott, és valahogy ez határozta meg az egész lemez mondanivalóját. Ezek apró kis történetek, amelyek mind kapcsolódnak a nagyvárosi életformához" ? fejtette ki Gerendás Péter.

 
A zenész a CD legfőbb erényének annak eklektikusságát tartja, azt, hogy olyan műfajok is megjelennek rajta, amelyek korábban nem jellemezték pályafutását. "Picit rockosabb, bluesosabb, dinamikusabb zenéket szerettem volna tenni a lemezre, az eddig zömében lírai megközelítés helyett így lett pergőbb az anyag" ? mondta.
 
A Nagyvárosi legendákon ? a kiadvány borítóján egy prágai fotó látható ? Gerendás Péter nemcsak gitározik és énekel, hanem zongorázik, basszusgitározik, bőgőzik, fia, a 14 éves Gerendás Dani pedig dobol. A közreműködő zenészek között volt a kortárs magyar jazz egyik nagy alakja, a 77 éves Fogarasi János, aki Hammond orgonán játszott. "Nagyon régóta szerettem volna vele dolgozni, hiszen fantasztikus zongorista, akinek a sors kifürkészhetetlen akaratából csak 2011-ben jelent meg első szólólemeze ? idézte fel Gerendás Péter, akit még Kovax (harmonika), Vasvári Róbert (fretless basszusgitár) és Fehér Adrienn (vokál) segített a felvételek során. "Mindig az adott lemez hangulatától függ, kit hívok, a mostani közreműködőket is a rockos, bluesos dalok miatt választottam" ? tette hozzá.
 
Gerendás Péter fia, a jazzt tanuló 14 éves Dani tíz éve állandó közreműködő édesapja lemezein, koncertjein. Mint a dalszerző fogalmazott, elválaszthatatlanok egymástól. A zenéket és a szövegeket Gerendás Péter írta egy-egy kivétellel: a Válladon alszom el zeneszerzője Wolf Péter, a Fehér karácsony szövegírója pedig Fekete György ? mindketten többször dolgoztak már vele.
 
Az albumot Gerendás Péter márciusban tervezi koncerten bemutatni a közönségnek, valószínűleg a Syma csarnokban. Most vasárnap Sting két dalát, a Fragile-t és a Fields of Goldot adja elő a Budafoki Dohnányi Zenekar újévi hangversenyén a Művészetek Palotájában. A zenekar kísérte Stinget a brit sztár tavaly júniusi budapesti szimfonikus koncertjén. Mint mondta, klubkoncerteken is rendszeresen fellép.
 
A gitáros-énekes rendszeresen hallatja a hangját közéleti ügyekben, néhány hónapja az Új Színház előtti demonstráción is ott volt. "Értékek és elvek mellett teszem le a voksomat, a pártpolitizálástól távol tartom magam" ? fejtette ki.
 
Gerendás Péter a hetvenes években előbb a Los Pachungos, majd a Láma együttessel latin zenét játszott, dolgozott az LGT-vel, Zoránnal, "vendéglátózott" Norvégiában, első szerzői lemeze, a 908 1992-ben jelent meg. Legsikeresebb albumai közé tartozik a Két hónap a nagy folyón (1997), az Új dimenziók (2001), a Bartók országában (2008). Az elmúlt években írt dalt Koncz Zsuzsának, Százéves pályaudvar című számát Kulka János énekelte saját lemezén, az Eső előtt, eső utánt pedig Bérczesi Róbert (hiperkarma) dolgozta fel Én meg az Ének elnevezésű projektjével. Több színházi előadásban játszott mint színész, számos darab zenéjét írta, és tervezi egy monodráma bemutatóját, amelynek ő lenne a főszereplője. Egy ideje tanít a Gerendás Zeneiskolában.
 
A zenész Nagyvárosi legendák című lemeze magánkiadásban jelent meg.