Green Day: Broadway-debüt a frontembertől

Zene

Az American Idiot a Green Day azonos című lemeze alapján készült, a musical a zenekar számaira épül, így elkészítésében az amerikai punkzenekar is oroszlánrészt vállalt. Billie Joe Armstrong szerepe azonban nem merült ki a dalszerzésben, és a színpadi hangszerelésben, a héten színészként is bemutatkozott a darabban.  

Az énekes-gitáros fellépését  a kényszer szülte, Tony Vincent, a Tony-díjas darab egyik szereplője ugyanis családi okokra hivatkozva néhány nap szabadságot vett ki. Billie Joe Armstrong az egyik főszerepet játssza, ennek keretében saját számait énekli a nyolc előadás alatt.  

A Green Day tagja korábban szereplőként nem tűntek fel a színpadon, néhány előadáson azonban meglepetésvendégként beszálltak zenélni. Az énekes utoljára október 3-án lép fel, majd Dél-Amerikába utazik, és megkezdi a Green Day soros turnéját.