Guano Apes-koncert októberben Budapesten

Zene

 
(MTI) - A Guano Apes sokak szemében egyslágeres zenekar, ez azonban legfeljebb abban a megközelítésben igaz, hogy a debütáló, 1997-es stúdiólemezen található, kislemezre is kimásolt Lords of the Boards című szám valóban olyan elképesztő sikert jelentett, amelyet később már nem tudott megismételni a csapat.
    
A zenekart 1994-ben alapította Göttingenben Henning Rümenapp gitáros, Stefan Ude basszusgitáros és Dennis Poschwatta dobos, akikhez hamarosan csatlakozott Sandra Nasic énekesnő. A közösen rögzített Proud Like a God című album az akkor felívelő, Amerikából indult nu metál stílus (Deftones, Korn, Linkin Park, Limp Bizkit, Rage Against The Machine, Slipknot, System of A Down) egyik legjobb anyaga. Közben a Guano Apes egymás után háromszor is fellépett a Sziget fesztiválon (1999, 2000, 2001). A zenekar titka elsősorban az újszerű gitárstílus és Sandra Nasic erőteljes hangja volt.
    
A második anyag Don't Give Me Names címmel (rajta a Big In Japan című Alphaville-feldolgozással) 2000-ben jelent meg, majd 2003-ban következett a Walking on a Thin Line, jóval mérsékeltebb sikerrel. A nu metál népszerűségének hanyatlásával 2005-ben fel is függesztette tevékenységét a Guano Apes, a tagok különböző projekteken dolgoztak.
    
2009-ben úgy döntöttek, itt az ideje a folytatásnak: a visszatérés a nickelsdorfi Nova Rock Fesztiválon tökéletesen sikerült, a csapat rögtön dolgozni kezdett negyedik stúdióalbumán, amely Bel Air címmel áprilisban jelenik meg. A turné április 9-én indul Szófiában és október 15-én ér Budapestre.