Gwen Stefani Budapesten

Zene

Gwen Stefani a No Doubt együttesben

Gwen Stefani a nagyközönség számára 1992-ben tűnt fel, mint a No Doubt zenekar énekesnője. Az 1995-ben megjelent Tragic Kingdom című lemez után lendületbe jött a zenekar karrierje, világviszonylatban eladtak 15 millió korongot és a Just A Girl, a Spiderwebs illetve a Don't Speak című dalok valósággal felragasztották a No Doubt nevet a rádiós játszási listák első helyére. 2000-ben jelent meg a Return of Saturn és 2001-ben a Rock Steady című albumuk, ez utóbbi már- már a reggae műfaj kereteit feszegette - de a közönség igen jól fogadta.

Gwen Stefani 2004-ben rukkolt elő szólólemezzel, melynek címe: Love.Angel.Music.Baby. Jó változatosra sikeredett vannak rajta pop, dance, hip-hop és R&B ritmusú dalok. A Hollaback Girl című szám lett az USA-ban legtöbbször digitálisan letöltött nóta (és emellett még el is adtak belőle egymillió példányt), míg a másik kislemez a Cool lett 2005 legnépszerűbb rádiós kislemeze. Második szólóalbuma a The Sweet Escape még csak most tart az első single-nél, ennek címe Wind It Up.

Zenei sikerei mellett Gwen Stefani gyakran jelenik meg a sajtóban mint divat- és trend-diktátor, 2003-ban mutatta be saját L.A.M.B. nevezetű kollekcióját, amelyben hangsúlyos szerephez jutottak a kiegészítők, valamint a farmerek és dzsekik.

2006 májusi szülése után Gwen mindent bevetett, hogy amint lehet megszabaduljon a terhesség alatt felszedett plusz kilóktól és sikeresen abszolválta ezt e célkitűzést-azaz, most tényleg nagyon jól néz ki, hogy mennyire, az is kiderül október 19-én a Budapest Sportarénában adott koncertjén.