Az Elbow október 6-án indul turnéra, előtte azonban elkezdi új lemezének munkálatait. A készülő album a legkisebbeknek szól, gyerekdalok mellett animációk is helyet kapnak rajta. A zenekar azért döntött a gyereklemez készítése mellett, mert a tagok úgy vélik, a kicsik méltatlanul el vannak hanyagolva, alig készülnek zenei anyagok a számukra.
"Azt gondoltuk, hogy jó ötlet lenne kicsiknek szóló lemezt készíteni, mert az együttesben mindenkinek vannak gyerekei, és folyamatosan panaszkodunk egymásnak, hogy mennyire nehéz nekik szóló zenét találni. Először is egy sztorit kell kitalálni, olyasmit szeretnék, ami igazán megmozgatja a srácok képzelőerejét" - mondta Guy Garvey frontember, aki elárulta, hogy párhuzamosan a gyereklemezzel, a zenekar elkezdi ötödik stúdióalbumának munkálatait, és még az is előfordulhat, hogy ez utóbbi lesz kész hamarabb.