Gyümölcsleves a színpadon

Zene

 

Korábban 65 ezer fő volt a Sziget maximális befogadó képessége, azonban idén a szervezők újabb területeket tisztítottak meg a Hajógyári sziget egyes, hosszú ideig elhanyagolt területein. Emiatt immár akár 70 ezer látogatót is tud fogadni a Sziget, amit természetesen az infrastruktúra további fejlesztésével tettek kényelmesebbé. Szükség is volt erre, hiszen a minden idők legerősebb programjával kecsegtető idei Sziget második napján már túllépte a nézőszám a korábbi maximumot.

 
A legnagyobb helyszíneken nagy tömegek várták a sztárokat, de az sem maradt néző nélkül, hogy az Open Vidámzenei Színpadon este fellépő Stenk együttes a zenei produkció alatt egy gyümölcslevest is főzött a világot jelentő deszkákon, amit az utolsó három szám alatt elfogyasztott a publikum.
 
A Sziget harmadik napján itt a Sex Pistols, a világzene porondján Mory Kante, csellós Metallica a metál sátorban és minden, ami szemnek és fülnek ingere.
 
A meteorológiai előrejelzések szerint pénteken tetőzik a forróság, azonban este már enyhülés várható. De akár hűl, akár fú, a Szigeten minden együtt áll a biztonságos bulizáshoz.