A Hair musical klasszikus zenekari átdolgozásban

Zene

Banda Ádám

A világpremiernek számító koncert, melynek tavalyi lemezbemutatója Budapesten, a 20. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon volt, most Magyarország legújabb hangversenytermében, a Pécsi Kodály Központban csendül fel október 9-én.

 
A koncert első felében Felix Mendelssohn Hebridák nyitánya, majd Mendelssohn e-moll hegedűversenye (op.64.) hangzik el Banda Ádám fiatal hegedűművész előadásában. A koncert második felében hallhatja a közönség a Hair musicalt, több mint száz zenész közreműködésével. Komolyzenei átdolgozás ilyen formában először készült a Hair musicalből. 
 
Példaértékű az együttesben (http://www.musicasonora.hu/hu/node/18), hogy tagjai nem hivatásos zenészek, akik a munka mellett szakítanak időt az együttmuzsikálásra. Szívvel-lélekkel járnak próbákra, hogy tanulják a darabokat hétről-hétre, melynek eredményeként az elmúlt évek alatt egyre több rangos helyen és eseményen léphettek fel. Ezek közük is kiemelkedő a mostani Pécsi Kodály Központ hangversenytermi koncertje.

Pejtsik Péter az After Crying zenekar alapító tagja. Itthon a legkeresettebb hangszerelők egyike, szimfonikus munkái hallhatók többek között Ákos, a Crystal, Kasza Tibor, Balázs Fecó és a Bon-Bon albumain.