Hajón búcsúzik el a The Mission, de a Christian Death nélkül

Zene

Az 1986-ban alakult The Mission a korszak egyik sikerzenekara volt: szinte ontotta magából az azonnal klasszikussá vált albumokat, melyekből összesen hárommillió példány fogyott, és 12 daluk jutott fel a slágerlisták csúcsára. A Mission a Cure-on, Sisters of Mercyn, Fields of Nephilimen edződött nemzedék kedvencévé vált, és a korszak egyik legfantasztikusabb koncertzenekarának számított: 1988-ban egymás után hét teltházas fellépésük volt a londoni Astoriában, 1990-es budapesti szereplésükre pedig több ezer magyar rajongó volt kíváncsi az egykori Budapest Sportcsarnokban, annak ellenére, hogy az éppen akkor zajló taxisblokád miatt szinte csak gyalogszerrel lehetett eljutni a koncert helyszínére.

A Mission utoljára öt éve, a Sziget Nagyszínpadán szerepelt Magyarországon. A zenekar ebben az évben Dél-Amerikában is turnézott, egészen addig, míg a basszusgitáros Craig Adams faképnél nem hagyta őket. A turnét akkor egyedül fejezte be az énekes Wayne Hussey. Azóta a zenekar ismét a csúcson van, hiszen nemrég megjelent God Is A Bullet című albumuk, mely a legrégebbi fanatikusok elismerését is kivívta.

Mindazonáltal már megszületett az elhatározás, hogy ez lesz az utolsó közös munka, hiszen a lemezhez kapcsolódó turné a Farewell nevet kapta: Budapesttől február 18-án búcsúzik el végleg a Mission.

Decemberben aztán tovább fokozódott a budapesti koncert különlegessége, ugyanis a szervezőknek sikerült úgy intéznie, hogy a britektől függetlenül Európában koncertező Christian Death február 18-án a Mission-nel együtt lépjen fel az A38 hajón - mindezt változatlan jegyárak mellett. A műfaj másik nagyágyúja azonban mégsem nem tud fellépni ezen az estén, mivel európai turnéjukat egy kicsit eltolták - ígéretük szerint azonban még az év első felében ellátogatnak Magyarországra is.

2008. február 18., 21:00 A38 - The Mission (UK) búcsúturné, Dead Guitars (D), Variola