Hamarosan itt a zene ünnepe

Zene

(MTI) - A fővárosban például a Ferencvárosban, a Millenárison, valamint az R33-ban, az A38-on, a Gödörben, a Pótkulcsban, a Szimpla Kertben, a Liszt Ferenc téren adnak ingyenes koncerteket pályakezdők és befutott muzsikusok. 
    

A Magashegyi Underground nevéhez híven lentről a János-hegy tetejéig muzsikálva tiszteleg a zene előtt a Libegőn az év leghosszabb napján. Az Intim Torna Illegál tagjai viszont biciklire pattannak hangszereikkel és rajongóiakkal, és a zene ünnepe helyszíneit érintve tekerik és muzsikálják keresztül Budapestet. Az egyedi, 16 személyes járgányon a zenehallgatóknak is helyük lesz. 
    
Budapesten kívül 20 további helyszínen lesznek események: Székesfehérvár, Pécs, Debrecen, Eger, Miskolc és Balatonlelle jelentette be csatlakozását. A Zene Ünnepe Európai Hálózatának (European Music Day Network) a hazai koordinátor, Náray Márton révén 2010 novemberétől Magyarország ismét hivatalos tagja. 
    
A hálózat partnere a Zene Ünnepe Alapítvány, amelynek bejegyzése folyamatban van. Fővédnökei között olyan neves muzsikusok vannak, mint például Gulyás Dénes operaénekes, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója, Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora vagy Sztevanovity Zorán zeneszerző. 
    
A Millenárison öt színpadról szól majd a zene, fellép többek között a Nemjuci akusztik, a francia Lyre Le Temps, Hó Márton és a Jégkorszak. 
   
Idén az ünnep kiemelt partnere a Ferencváros. A nap beépül a Ferencvárosi Nyár eseménysorába. A Nehru-parton bemutatkozik az Etnofaun, Ágoston Béla új világzenei projektje, este itt lép pódiumra a lengyel Paprika Korps, a zene ünnepének ugyanis az önkéntesség mellett alapfeladata az együttesek cseréjével elérhető promóció. Utcazenészek hallhatók a Ráday és a Tompa utcában, komolyzene csendül föl a Bakáts téren.
   
A szabadtéri előadások csak este tízig hallhatók, utána az események zárt térbe kerülnek, hogy a pihenni vágyók nyugalmát ne zavarják. Ebédidőben sanzonok csendülnek fel a Francia Intézet kávézójánál, az intézet idén is partnere a szervezőknek. Este a Kazinczy utcai Kék Ló Ruhakocsmában Zenélő Ruhák Happening veszi kezdetét Karafiáth Orsolya és Legát Tibor közreműködésével.