Hangfoglalás Regi-on Debrecenben

Zene

Július második hétvégéjén ismét kiváló művészek, zenekarok színesítik majd a fellépők palettáját. A Cívis Korzó e heti zenei kavalkádjával július 10. és július 12. között kínál újabb programokat, Hangfoglalás Regi-on címmel csábítja a Kossuth térre a szórakozni vágyókat.
 
A július 10-i este vendége lesz a Smárton Trió nevű formáció. A 2003 telén megalakult és tavasszal bemutatkozott együttes zenéjét a blues, jazz és rock izgalmas keverékeként lehet jellemezni. A repertoárt Sütő Márton szerzeményei és sajátos feldolgozások alkotják. A trió már megalakulása után nem sokkal sikeres zenekarrá nőtte ki magát. A Lipótvárosi Jazzversenyen, 2003 novemberében első helyezéssel jutalmazták munkájukat. Népszerűségük azóta is törtetlen, felléptek többek között a Bajai Jazzfesztiválon, a budapesti Francia Intézetben és a Magyar Rádió márványtermében is.
 
 Smárton Trió
 
Július 11-én a jazz, progresszív és etno stílust játszó Zakusca együttes áll majd színpadra. A marosvásárhelyi zenekar 2004-ben alakult, a zongorista, zeneszerző Apostolache Zénó ötleteként, majd ezt az elképzelést szintén képzett zenészek egészítették ki - ki-ki a maga hangszerével - hozzájárulva a zenekar sajátos előadásmódjához. A július 12-i estét a szintén 2003-ban megalakult Folkfree együttes nyitja meg. Az ötletgazda Hajas Gábor, akinek az volt a célja, hogy a magyar népzenei értékeket mai hangszerelésben, de a zenei örökséget tiszteletben tartva tárja a közönség elé. Az együttes kiforrott és egyedi stílusa többek között a tekerőlant és a népdalok jelenlétében, valamint a több műfaji elemet (drum&bass, dub, reggae, stb.) igényesen felvonultató hangszerelésben rejlik.
 
A hétvégét a szlovákiai PPE, avagy a Puding Pani Elvisovej, avagy Elvis Néni Pudingja nevű formáció zárja. A mókás nevű együttes zenéjében minden benne van, ami az elmúlt húsz-harminc évben a könnyűzenében történt. Produkcióikban a csattogós funkyt punkosra hangolt hiphop követi, azt pedig újhullámos elektróba oltott retródiszkó, mindehhez pedig rengeteg hangminta, vicces szövegek és lehengerlő színpadi akció is társul.
 
A Cívis Korzó második hétvégéjén a Baltazár téren is kínál programot. Július 11-én a Makám együttes A vakond vára című műsorával szórakoztatja majd a gyermekeket.
 
A Debreceni Cívis Korzó a további két hétvégén is számtalan zenei programmal várja az érdeklődőket. Fellépnek például a magyar népzene legkiemelkedőbb képviselői, az utolsó hétvégén pedig az off Korzó hangulatban koncertezik a Mitsoura zenekar is.