Hangjegyesek - Varga Feri és Balássy Betty zenélnek

Zene

Az igazán tehetséges énekesek nagy előszeretettel lépnek színpadra kisebb zenekari formációval, hiszen így még inkább bizonyíthatják valódi zenei képességüket. Varga Feri és Balássy Betty számára nem szokatlan a unplugged jellegű zenélés, hiszen Feri, akár egy sima dobkísérettel is képes magas színvonalon szórakoztatni, Betty pedig nem véletlenül kapott több nemzetközi díjat, elismerést nívós Jazz-versenyeken.

Ritka alkalom, hogy egy-egy estére sikerül ebben a formában ezt a produkciót színpadra állítani, de talán ettől még maradandóbb lehet az élmény. A zenei program rendkívül széles, színes zenei skálán szórakoztat: Frank Sinatra I've got you under my skin című régi örökzöldje mellett olyan nagy slágereket is hallhatunk, mint az On Broadway, Route 66, Have you met Ms. Jones, Somebody to love, Orange Colored Sky, Makin' Whooppee - vagy napjaink zenei állócsillagának Eric Clapton Change the world című dala.

A Hangjegyesek a magyar dalok kedvelőit is kellemes meglepetésekkel várják, hiszen az Ébredni valakiért című nagylemezükről néhány különlegesre hangszerelt dalt is bemutatnak, amelyek sorából az Egy bolond százat csinál című sláger sem lehet kivétel.

Különleges produkciót csak különleges zenészekkel lehet létrehozni. Feri és Betty olyan zenészeket tudnak a produkció mellé felsorakoztatni, akiknek köszönhetően a zenélés igazi örömmé válik.