Himnuszszerző-versenyt hirdetett a 80 éves Abbey Road Stúdió

Zene

 
(MTI) - A stúdió, amelyet 1931-ben Edward Elgar zeneszerző Land of Hope and Glory (Remény és dicsőség földje) című hazafias szerzeményének előadásával nyitottak meg, most eredeti, még felfedezetlen szerzők kiadatlan műveit keresi.
    
A győztes szerzeményeket az Abbey Road egyes stúdiójában veszik majd fel - itt rögzítették korábban a Csillagok háborúja-filmek főcímzenéjét, valamint innen közvetítették 1967-ben élő műholdas adásban, amint a Beatles eljátszotta All You Need Is Love című számát.
    
A felvételek a London Symphony Orchestra és neves énekesek közreműködésével készülnek majd, Eric Whitacre zeneszerző, karmester vezényletével. "Korunk nagy himnuszait akarjuk megtalálni" - mondta Eric Whitacre, aki a pályamunkákat elbíráló zsűri munkájában is részt vesz, és aki szerint nincs is jobb módja egy ilyen évforduló megünneplésének, mint hogy új zene születését ösztönözzék, lehetőséget adva bárkinek a részvételre.
    
A szerzeményeket július 15-ig várja a stúdió, amelynek honlapján a pályázat részleteiről is tájékozódhatnak az érdeklődők.