Huszonhárom világsztárral érkezik Annie Lennox

Zene

Bár elismerjük az 1980-ban alakult Eurythmics jelentőségét, mi elsősorban mégsem ezért szeretjük a duó hölgy tagját, Annie Lennox-ot, hanem azért, amit szólóban művelt. Itt elég csak az 1992-es Diva című korongra, a három évvel később kijött Medusa-ra gondolni, de említhetnénk a művésznő legutóbbi szóló anyagát, a 46. Grammy-n a legjobb pop album kategóriájában nevezett Bare-t.

Négy év szünet után Lennox végre új lemezzel örvendeztet meg minket, október 2-án kerül a boltokba a Songs of Mass Destruction, amelynek produceri munkálatait immár nem a korábbi produkciók levezénylője, Steve Lipson végezi. Helyette Glen Ballard munkálkodik majd, akinek neve a zenei világban jártasabbaknak elsősorban Alanis Morissette Jagged Little Pill című albuma miatt mond valamit (habár olyan előadókat is segített, mint Celine Dion, Anastacia, Shakira, Aretha Franklin, The Corrs, Natalie Cole, Michael Jackson, Quincy Jones, Christina Aguilera, Barbra Streisand, csak hogy párat említsünk).

A kifejezetten személyes korongnak beharangozott Songs of Mass Destruction érdekessége, hogy a Sing című dalban huszonhárom szupersztár énekel Lennox mellett. Egyelőre csak tizenkét hölgy nevét hozták nyilvánosságra, de már ez is felér egy kisebb katarzissal: Madonna, Sarah McLachlan, Dido, Celine Dion, Faih Hill, Shakira, Bonnie Raitt, Gladys Knight, Pink, Fergie, Melissa Etheridge és KT Tunstall.