Ian Brown újra börtönben

Zene

A manchesteri Stones Roses egykori frontembere, Ian Brown (képünkön) a török Yeni Aktüel című lapnak adott interjújában 1999-ben megerősítette azokat a pletykákat, melyek tudni vélték, hogy a zenész egy évvel korábbi börtönbüntetése során áttért az iszlám hitre, mindezt azért, hogy jobb minőségű ételhez jusson. Egy stewardess inzultálása miatt a manchesteri Strangeways börtönben 1998-ben négy hónapot lehúzott sztár ismét a rácsok mögé készül, de most egészen más okból.

Johnny Cash harminckilenc évvel ezelőtti, a folsomi fegyintézetben (és az Egyesült Államok más büntetés-végrehajtási intézményeiben) adott koncertjeihez hasonló fellépésekre készül. A jövőre tervezett börtönturné keretében Brown nagy zenekarral szeretne színpadra lépni és koncertjeit legzseniálisabb szerzeménye, a F.E.A.R. köré építeni. A The Daily Starnak nyilatkozó zenész elmondta, hogy ugyebár ebben már eleve vannak vonósok, de később más számokat is áthangszerel majd. "A műsorban a nagyzenekar tagjai Adidas-melegítőbe bújnak, míg én öltönyt húzok és csokornyakkendőt kötök" - mesélte jövő évi elképzeléseit a sikeres szólókarriert is magáénak tudó zenész. A prestoni börtön lakói máris örülhetnek, a hatodik lemezét október 1-jén megjelentető Brown oda biztos elmegy.