Idei Kerrang! hős az Enter Shikari

Zene

A június 6-án 26. születésnapját ünneplő népszerű brit rockzenei hetimagazin, a Kerrang! idén is kiosztotta éves közönségdíjait. A londoni Oxford Streeten található Virgin Megastore-ban augusztus elején bejelentett nevezettek listájáról még azt lehetett kiolvasni, hogy a legnagyobb eséllyel a My Chemical Romance indul a versenyfutásban, akiket csak az Enter Shikari szorongathat meg. Mind a két banda négy-négy nominálást kapott.

Augusztus 23-án végül kiderült, hogy ki jött ki jobban a "párharcból": a 2003-ban alakult, idén márciusban első nagylemezüket (Take to the Skies) megjelentető négytagú Enter Shikari lenyomta az amerikai vetélytársat. A legjobb koncertzenekar mellett a Spirit of Independence különdíjat is megkapták a fiúk, míg a Frank Iero, Mikey Way, Gerard Way, Ray Toro, Bob Bryar alkotta zenekar csak a legjobb nemzetközi együttesnek járó elismerést vihette haza.

Díjak számában egyedül a Machine Head tudott felnőni az Enter Shikari-hez, ők a Hard Rock Hero különdíj mellett a legjobb albumnak járó elismerést is begyűjtötték

A Kerrang! magazin díjátadójának nyertesei:

Legjobb brit újonc:

Gallows

Kids In Glass Houses

The Ghost Of A Thousand

YouMeAt6

Lost Alone

Legjobb nemzetközi újonc:

Madina Lake

Job For A Cowboy

30 Seconds To Mars

The Sleeping

HelloGoodbye

Legjobb koncertbanda:

Angels And Airwaves

Muse

Enter Shikari

Aiden

Lostprophets

Legjobb kislemez:

My Chemical Romance 'Welcome To The Black Parade'

Funeral For A Friend 'Into Oblivion'

Enter Shikari 'Sorry You're Not A Winner'

30 Seconds To Mars 'The Kill'

AFI 'Miss Murder'

Legjobb album:

My Chemical Romance 'The Black Parade'

Machine Head 'The Blackening'

Biffy Clyro 'Puzzle'

Enter Shikari 'Take To The Skies'

Fall Out Boy 'Infinity On High'

Legjobb klip:

My Chemical Romance 'The Black Parade'

Fall Out Boy 'This Ain't A Scene'

Hellogoodbye 'Here (In Your Arms)'

Linkin Park 'What I've Done'

Paramore 'Misery Business'

Legjobb brit banda:

Lostprophets

Muse

Enter Shikari

Biffy Clyro

Funeral For A Friend

Legjobb nemzetközi banda:

My Chemical Romance

Machine Head

The Used

Fall Out Boy

Panic! At The Disco

Spirit of Independence különdíj:

Enter Shikari

Hard Rock Hero különdíj:

Machine Head

Hall of Fame díj:

Judas Priest

Kerrang! ikon díj:

Nine Inch Nails