Idén ismét a The Killers zárja a fesztivált

Zene


TheKillers_20080818_2_crop.jpg
The Killers

(MTI) - Az MTI által - találomra - megkérdezett szigetlakók közül tízből hatan kíváncsiak a The Killers koncertjére. "Amikor a csontom a csontodhoz ér" - kiabálta teli torokból a Bones című Killers-dal refrénjét a cseh Blanka, amikor a tudósító arról kérdezte, hogy ott lesz-e az amerikai együttes vasárnapi koncertjén.
    

Az ausztrál Mark a tavalyi fellépésen ott volt, de idén nem megy el. "Egész egyszerűen rosszul szólt a tavalyi koncert, most más programot csinálok magamnak" - mondta. Az amerikai Frank viszont ott lesz a koncerten. Ő másodjára is megnézi a Los Angeles-i bandát, mivel saját bevallása szerint tavalyi fellépésükről csak homályos emlékei vannak.
    
A csapat frontembere, Brandon Flowers valószínűleg nem is számít "teltházas" koncertre. A közelmúltban a Rolling Stone magazinnak nyilatkozva éppen arról beszélt, hogy megtanulták, nem tudnak mindenkinek a kedvében járni. A magazin egyébként most megjelenő, harmadik albumuk kapcsán kérdezte a The Killerst. A nagylemezről két dalt emeltek ki eddig a kritikusok: a Spacemant és a Neon Tigert. Az űrhajós számot egy ütemes popdalként jellemezte a Rolling Stone, míg a neontigris egy melankolikusabb, himnikus felvétel. Az eddigi koncertek tapasztalatai alapján valószínűleg ez a két dal is felcsendül majd a Szigeten.
    
A Day and Age című nagylemez tehát a harmadik teljes albuma lesz a 2001-ben alakult együttesnek - az azonnali sikert hozó 2004-es Hot Fuss és a 2006-os Sam's Town után.
    
A zenekar - miközben az utolsó simításokat végzi az albumon - most is európai turnén van. Budapestre Salzburgból érkeznek, innen pedig Dublinba mennek tovább, ahol két koncertet is adnak. Ezt követően angliai fellépések várnak az együttesre - ebben az évben már nem először, de ez nem is meglepő, hiszen a The Killers rendkívül népszerű a szigetországban, ahol előbb futott be annak idején, mint saját hazájában.